Rozsdagyár

BORKNAGAR - Winter Thrice (2016)

2016. január 30. - Kovenant

borknagar-winter-thrice-cover-artwork.jpg

Húsz év alatt immár a tizedik nagylemezét jelentette meg a norvég Borknagar január 22-én a Century Media gondozásában "Winter Thrice" címmel. A csapat saját ligájában játszik, melyet néhány kortársával együtt hozott létre: nem más ez, mint a norvég black metal színtérről indult, majd fokozatosan a progresszivitás irányába fordult bandák játszótere. Enslaved, Arcturus, Borknagar, tulajdonképpen ez az a triumvirátus, mely bizony jó néhány szinttel a jelenlegi iparági átlag felett alkot, ámbár annak kereskedelmi sikerének töredékéért. 

Brutálisan erősen indult 2016: a rengeteg alsó- és középligás csapat kiadványát számba nem is véve ez már a harmadik nagynevű banda olyan friss albuma, mely simán beférhet majd az év végi listánkba, pedig a Dream Theater aktuális korongját még meg sem említettük.

Tulajdonképpen az lenne a meglepetés, ha a Borknagar csalódást okozna: az Øystein G. Brun által vezetett norvég zenekar mind a három, a különböző énekeseihez köthető korszakában rendkívüli teljesítményt tett le az asztalra. A Garm által felénekelt első két album nyersebb black metalja, az ICS Vortex nevével fémjelzett avantgárdabb megközelítése, majd a 2001 óta Vintersorg fantasztikus hangjával kísért és egyértelműen progresszívebb korongjai mind-mind gyöngyszemei az egész metal színtérnek. Nos, a jó hír az, hogy a "Winter Thrice" lemezen mindhárman szerepelnek, igaz, Garm csak vendégénekesként.

ICS Vortex 2010-ben tért vissza a csapatba basszusgitáros-vokalistaként, és ez már a második kiadvány, ahol hallhatjuk jellegzetes, az Arcturusból ismert hangját. De az, hogy a "Winter Thrice" gyakorlatilag összegyűjtötte az eddigi teljes Borknagar-életút főszereplőit, mindenképpen különleges: gyakorlatilag egy Borknagar-esszencia az album. Olyan, mint egy igazi egri bikavér: a legkiválóbb szőlőfajták házasítása, mely extra minőséget eredményez és ahol a külön-külön is kiváló összetevők valami tényleg egyedit hoznak létre.

Talán nem meglepő, de a dalok tele vannak fantasztikus, többszólamú vokálharmóniákkal: a csapat alaposan kihasználja, hogy három ilyen énekes vett részt a felvételek készítésében. Természetesen Vintersorg hangja dominál: tulajdonképpen végig tiszta ének adja a nóták alapját, de néhány tételben, például a záró Terminus vagy a When Chaos Falls nótákban azért megdörren a black metal örökség.  

Nehéz lenne számokat kiemelni, mert a "Winter Thrice" tényleg az az album, melyet egyben, megszakítás nélkül és nem háttérzeneként érdemes hallgatni. Rengeteg olyan hangszerelési és dalszerzői finomság van benne, ami miatt gyakorlatilag megunhatatlanná válik: kifejezetten dinamikus album, és bár a leghangsúlyosabb elem a hetvenes évek progresszív rockjának lenyomata, szó sincs itt köldöknéző, elborult és öncélú virtuozitásnak vagy elszállásnak. Precízen, profi módra megírt és előadott nóták ezek, melyekben azonban végig ott van az érzelem és a lélek.

Vannak azonban szinte kakukktojás-jellegű meglepetések is: a Cold Runs The River című tétel indítása egy az egyben az "At The Heart Of Winter" korszakos Immortalt idézi, míg több szerzeményben is bevillan némi Arcturus-hangulat, mely természetes is a többszörös tagságbeli áttételek miatt. 

Mondani sem kell, hogy az egész korong gyönyörűen, analógosan és kiegyensúlyozottan szól: a szűk ötvenperces és nyolc nótát tartalmazó lemez iskolapéldája lehetne annak, hogy hogyan kell megszólalnia 2016-ban egy modern metal albumnak. Øystein G. Brun hallhatóan nem követte el azt a hibát, ami a tavalyi visszatérő Arcturus album rákfenéjének bizonyult: a keverés és a maszterizálás is jól sikerült, nincs, ami elvonná a figyelmünket a dallamok befogadásától.

A progresszív black metal megrögzött rajongójaként - csakúgy, mint az új Megadeth album esetében - semmit sem tudok felhozni hibaként. Itt bizony minden tökéletes: egyedi, a végletekig kiforrott hangzás és stílus, csodálatos dallamok és lenyűgöző dalok, melyek azonban hatványozottan megkövetelik a figyelmet. Mivel hat-hétperces tételekről van szó, senki se reméljen könnyen befogadható nótákat és habkönnyű szórakozást, de aki ismeri a norvég színteret, az minden bizonnyal nem is vár el semmi ilyesfélét. Nincs semmi világrengető újítás a "Winter Thrice" albumon, csak fantasztikus zeneiség: ez pedig jóval több, mint amit a metal színtér teljessége kínálni tud mostanában.

10/10

borknagar-band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr310418626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2016.02.14. 16:25:29

Minden szóval egyetértek, 10/10!
Pompás, izgalmas, érzelemgazdag, nagyon intelligensen megkomponált muzsika, érződik, hogy lubickolnak a zenében. Csupa nagybetűs MŰVÉSZET.
süti beállítások módosítása