A teljes, korlátlan szabadság a nihilbe, a semmibe vezet: ha bármit megtehetsz és nincs mit csinálnod, akkor a jövőd a közöny, a kiüresedés és a cinizmus. Régi közhely, de igazi művészi teljesítmény a rendezett, korlátok közé szorított káoszban lehetséges. Ezek a korlátok lehetnek a napi munkavégzés rutinjai, a megélhetés, a szűkös szabadidő, egy külső, szakértő fül (például egy zsémbes producer) vagy éppen az alkotónak saját magával szemben támasztott minőségi követelményei (ez utóbbi feltétlenül). Az ausztrál Be'lakor negyedik albuma "Vessels" címmel a Napalm Records gondozásában jelent meg június 24-én és az ő esetükben a dallamos death metal stílusbeli korlátai azok, melyek keretet szabnak tevékenységüknek.

Nagyon ritkán sikerül újat mondani egy olyan zenei területen, melynek már minden négyzetcentiméterén sűrűn bejárt csapások futnak keresztül: a kilencvenes évek második felének nagy stílusrobbanását követően a skandináv (elsősorban svéd) dallamos death metal olyannyira túljátszotta vált, eszköztára annyira rögzült és beszűkült, hogy lassan kikerült a fősodorból, helyét átvette a részben belőle táplálkozó metalcore, bár népszerű és kedvelt maradt a metalrajongók körében. 

A Be'lakor ezt a kicsit megkopott, de azért még patinás zenei lakóhelyet nézte ki magának: az újítást pedig a progresszivitáson és helyenként a post-metal elemek beépítésén keresztül valósította meg. Teszi mindezt rendkívül magas fokú zeneiséggel és dalszerzői érzékenységgel, miközben hű marad a göteborgi stílusalapítók örökségéhez, így a vaskalaposabb megközelítésű hallgatókat sem idegeníti el magától. 

A csapatnak különösen a második, a 2009-ben megjelent "Stone's Reach" című albuma aratott nagyobb hullámokat verő kritikai és közönségsikert és tulajdonképpen azóta némi finomítással ugyan, de ragaszkodnak a bevált recepthez. Most sincs ez másképp: tipikus death metal hörgés, a tiszta ének kizárásával, ezt ellensúlyozzák a gyakori tempó- és hangulatváltások, illetve a számtalan tapadós, azonnal rögzülő melódia, no meg a változatos hangszerelés.

A friss lemez egyértelműen két legjobb, legérdekesebb darabja az An Ember's Arc és a záró The Smoke Of Many Fires: hibátlan alkotás mindkettő, tökéletes elegye a súlyosságnak és az intelligens, érzelmekkel teli dalszerzésnek. Az ausztrálok egyébként nem aprózzák el: az In Flames gyakorlatával szemben nem egy-egy riffre és fogós refrénre kihegyezett, rádióbarát, három-négyperces slágereket írnak, hanem szépen fejest ugranak a nyolc-kilenc-tízperces tételekbe, melyek tele vannak a szépségüket csak többszöri meghallgatás során felfedő finomságokkal.  

Van egy-két olyan nóta a korongon, melyek a hagyományosabb vonalat viszik tovább: kevesebb bennük az ötlet, az egyediség, inkább amolyan szabványos stílusgyakorlatok, de természetesen mindez nem jelenti a színvonal radikális csökkenését, csak egy kissé kilógnak az album általános megközelítéséből. Ilyen például a Grasping Light, illetve a Roots To Sever. De még ezekben is a mezőny átlagát messze meghaladó eredetiség és atmoszféra rejlik: a közel egyórás lemez felfedezése így tényleg izgalmas és szép feladattá válik.

Éppen emiatt a "Vessels" albumot jó szívvel lehet ajánlani a progresszív metal kedvelőinek is (a júliusi Witherscape aktuális lemezével együtt). Egyetlen hangsúlyosabb észrevételem a megszólalásra vonatkozik: a dobhangzás sajnos nagyon el lett szúrva, de az egész hangmérnöki/keverési munka hagy kívánnivalót maga után. Steril, mélység nélküli, kicsit műanyag lett az album hangzása, nincs igazi dinamikája a daloknak és ez a Be'lakor szintjén már kifejezetten zavarja a zene befogadását.  

8,5/10