Rozsdagyár

KALAPÁCS - Klippremier: Zuhanni kell

2016. augusztus 31. - Kovenant

kalapacs.jpg

A Kalapács Józsi vezette Kalapács zenekar tavaly megjelent - azóta már aranylemez státuszt elért - "Enigma"című lemezéhez készült egy hangulatos koncertklip.

A zenekart legközelebb a Rock On Fest!-en csíphetitek el, ahol először szombaton játszanak a nagyszínpad főzenekaraként este 9-kor. A buli érdekessége, hogy Rudán Joe is közreműködik majd a Kalapács produkciójában. Másodszor pedig vasárnap a nagyszabású záró program keretében találkozhattok Józsival. 

Az est záróakkordjaként egy különleges produkciót láthat, hallhat a nagyérdemű: Weisz László (Kalapács, Zorall) gitáros tavaly év végén megjelent "Metal konzílium" című szólólemezének anyaga kerül bemutatásra. A majd’ egy tucat énekest felvonultató koncert exkluzivitását az adja, hogy egyszeri előadásról van szó. A koncerten fellépő énekesek:  Jósa “Belmont” Tamás (Invader, Vazul Vére), Kalapács József (Kalapács, Pokolgép, Omen, Akusztika, Atilla Fiai Társulat, Kard, Hard, Omen, Pokolgép), Kálmán György (Triász, Dinamit, Pandora, Dirty Dance, Vazul Vére), Kiss Zoltán (EGO Project, Iron Maidnem, Chronology, Belfegor, Classica, Nemesis, Korál Forever, Balázs Fecó Band, ZBB), Koroknai Árpád (Pandora's Box, Omen, Szfinx, A Társulat), Nachladal István (ex-Wisdom), Rudán Joe (Rudán Joe Band, Dinamit, Coda, Atilla Fiai Társulat, Pokolgép, P. Mobil, Mobilmánia) és Schrott Péter (Tűzmadár, Continoom, Vazul Vére), Weiszné Koós Ilona Mónika "Sicu", akik előadásában további klasszikus dalok is felcsendülnek a műsor folyamán!

A gitárosok: Ángyán Tamás (Sámán, Carpathia Project, Mamut, Cool Head Klan), Bodor Máté (Alestorm, Wisdom), Galambos “Dime” Zsolt (Wisdom), Jung Norbert (EGO Project, Sing Sing, Pokolgép, Dirty Dance, Árkádok, Mister X, Cool Head Klan, Damned Road), Koós József (Cool Head Klan, SicuBand), Nagy Máté (Omen, Crystal Tears), Sárközi Lajos (Kalapács, Omen, Sámán),Szijártó Zsolt (Kárpátia, Omen, Akela), Závoti Zoltán (Atilla Fiai Társulat, Kalapács és az Akusztika, Prognózis).

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4111666620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása