Az amerikai Gatecreeper neve nem volt teljesen ismeretlen számomra, amikor megkaptam a májusban megjelent albumuk promóanyagát. Itt-ott már feltűnt a nevük előttem, általában mint turnék előzenekara, meg egy-egy fesztivál programjának része. Viszont ezidáig soha egyetlen egy dalt sem hallottam tőlük.
Annyi biztos volt, hogy még a 2010-es években alakultak, és mostani anyaguk, a "Dark Superstition" a harmadik nagylemezük. Ja, meg hogy death metalt játszanak. Ennyi előzetes alap ismeretlenséggel estem neki jelen albumnak, és hagytam, hogy az arizonaiak meglepjenek. Az élmény, nos...ha nem is volt meghatározó, de mindenképpen hozzáadott valamennyit az ismeretbázisomhoz.
Azzal szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ez a lemez egy kicsit több mint félórás zsigeri őrlés, igaz, a változatosabb fajtából. Ami már elsőre is feltűnhet, hogy maga a zene hangzásilag nincs agyonpolírozva, és ezt most a lehető legpozitívabb értelemben mondom. Pokolian be tud emiatt ütni az old-school feeling, melyet én egyébként mindig tárt karokkal fogadok. Egyszerűen jó érzés hallgatni ezt az albumot. Persze ehhez az is kell, hogy az ember vevő legyen az ilyen és ehhez hasonló, kicsit maradibb felfogásra.
A másik dolog, ami egyből megüti az ember fülét, azok a dallamok. Egy pillanatra sem megy át dallamos death metalba, viszont olyan okosan vannak használva a különböző dallamosra színezett riffek, hogy elveszi az élét annak, hogy repetitiv darálásba fulladjon az album. Erre egyébként a legjobb példa a The Black Curtain című dal, mely a maga meglepő visszafogottságával is kellően súlyos és fogós tétel.
Telitalálat még a nyitó Dead Star is. Ez is nagyon fogós nóta és teljesen hiteles képet ad az album további részéről. A szólója meg kifejezetten fülbemászó, technikás, de nem túlgondolt. Ez egyébként elmondható a lemez többi szólójáról is. A kedvenceim között még olyan dalok terpeszkednek, mint a masszív headbanger Masterpiece Of Chaos. Ez egy igazi, kő death metal tétel, melynek még erős Morbid Angel-hatása is van, ami már önmagában főhajtásra ad okot.
A Flesh Habit kellően komfortzónából kizökkentően indít a dob-basszusra építő felvezetésével, hogy aztán az egész egy feszes, szigorú menetelős aprításba menjen át. A Mistaken For Dead vonásaiban az elmúlt három Bloodbath-album legjobb pillanatait idézi meg, és ezzel együtt a lemez egyik csúcspontja. Az egyértelmű csúcspont a záró Tears Fall From The Sky: nagyon súlyos, doomos lélekfacsarás elejétől a végéig, az album legjobb pillanataival.
Beszéljünk kicsit a negatívumokról is. Sajnos elég sok a töltelékdal. Ezek sem egyértelműen rosszak, inkább csak úgy elmennek az ember mellett. Némelyik annyira, hogy a címét sem jegyeztem meg. Az egyik kapásból az album második tétele, az Oblivion.
Ami közös ezekben a számokban, az az, hogy kegyetlenül átlagosak. Olyan igazi tizenkettő-egy tucat death metal dalok. Ezeknek is megvan a maga húzása, de semmi olyan nincs bennük, ami miatt annyira megragadnának, mint a már korábban felsorolt tételek.
A másik problémám is ebből fakad. Érzésem szerint, ez a lemez sokkal inkább muzsikálna jól EP-ként. Durva lesz, amit mondok, de egyszerűen ebben a lemezben nincs több mint harminchét perc. Ez mondjuk 20-25 percben simán nagyon penge kisebb kiadvány lenne, melyre egy rossz szavam nem lehetne.
Az mondjuk kétségtelen, hogy a műfaj legelkötelezettebb rajongói imádni fognak minden percet, és ebből a szempontból funkcionálisan ez remek album. Alapvetően nem vállal sokat, de amit igen, azt csípőből hozza, és még néha egy kicsit többet is. Abból a szempontból még azoknak is tudnám ajánlani ezt a lemezt, akik akár még csak most barátkoznak a death metallal, hogy ezen a korongon az ember elég jó körképet kap a stílusról.
Összességében a "Dark Superstition" számomra inkább érdekes, mintsem egyértelműen jó lemez. Tele van jó vagy afeletti ötletekkel, viszont ott van a másik oldal, ami meg elég komoly romboló munkát végez az összképben. Végeredményben úgy zártam le ezt az egészet magamban, hogy végülis találkoztam egy új zenekarral, a megismerkedés olyan volt, amilyen, viszont nem tartom kizártnak, hogy később egy kicsit jobban beleássam magam a munkásságukba. Mondjuk az is igaz, hogy tök szívesen megnézném, hogy mit tudnak élőben.
6/10
