A 2002-ben megalakult Billog új dallal és klippel jelentkezett Lone Wolf címmel: a rövid, bő egyperces súlyozás a hajtás után meg is tekinthető.
A tavasszal megjelent új lemezünk, az "A Bittersweet Symphony" premierjével együtt kihoztuk a The Struggle We Live videóját is, mely egy végigjátszós/szöveges hibrid volt, a Lone Wolf című dalhoz pedig megint csak egy DIY nullaforintos klipet készítettünk mindössze egy telefonnal, melyet a zenekar egykori dobosa/gitárosa Laczkó Tamás kezelt, az utómunkát pedig Puzder Attila, a Petricor zenekar basszusgitárosa végezte, ezúton is nagy köszönet és pacsi neki a segítségért.
Nem olyan régen ugye egy háromtételes remix-gyűjteménnyel is jelentkeztünk, elképzelhető, hogy a közeljövőben születik majd még valamilyen képi megtámogatás hozzá, de az is lehet, hogy valamelyik eredeti dalhoz is készül még egy kis klip a lemezről. A további terveket illetően felmerült egy-két koncert ötlete is 2022-ben, de ezek megvalósulása elég sok mindenen múlik még jelenleg.