Az 1983-ban megalakult győri punkcsapat, a Víg László (Vigi) énekes-gitáros által vezetett Auróra februártól folytatja tavalyi klubturnéját, melynek időpontjait már meg is osztotta rajongóival.
Február 4-én Kaposváron indít az együttes, a turné pedig augusztus 8-án Győrben ér véget, ahol a Junkies a vendégzenekar. A banda a 2021-ben megjelent "Teszt alatt a türelem" című legutóbbi lemezét mutatja be, de természetesen a kötelezően elővezetendő slágerek is megszólalnak majd a koncerteken.
Érdemes figyelni a csapat hivatalos Facebook-oldalát, ugyanis a bulik eseménylinkjei is megtalálhatóak ott.