Van abban valami borzongató, amikor egy addig teljesen ismeretlen együttes által létrehozott zenei mikrokozmoszba lép be először az ember. Olyan ez, mint egy állásinterjú: a HR-osztály interjúztató munkatársai már belefáradtak a tengernyi, persze előzetesen gondosan megszűrt jelentkező meghallgatásába és egy-egy új pályázóról tulajdonképpen az első egy-két percben eldöntik, hogy szimpatikus-e annak fellépése, beleilleszkedne-e az adott munkaközösségbe, egyszóval ő-e az a munkatárs, akit keresnek. Bevallom, én is (illetve gyaníthatóan mindenki) így van a recenzióra megküldött anyagokkal: szinte egy-két szám alapján meg lehet ítélni, hogy milyen zenei produkcióval van dolgunk. Nos, a brit A Forest Of Stars február 27-én a német Prophecy kiadónál megjelent új albuma nálam már az első hangokkal betalált.
Ha kénytelen lennék beskatulyázni a yorkshire-i csapat muzsikáját, talán a black metal Jethro Tull-ja címkét aggatnám rájuk és ezt nem kizárólag a fuvola, mint hangszer alkalmazása miatt tenném. A '70-es évek első felében alkotó brit progresszív/folk rock együttes zenéje volt ennyire eklektikus és teljesen és egyértelműen brit szellemiségű, amely azonnal és száz százalékos biztonsággal beazonosítható. Ehhez társul a Jethro Tull által is tudatosan alkalmazott viktoriánus életérzés és felfogás (gondoljunk csak a Living In The Past nótára), továbbá a teljesen idióta brit abszurd humor és a brit/kelta népzene felbukkanása. A zene természetesen a black metal-ban gyökerezik, de ha valaki a mai A Forest Of Stars albumát időgép segítségével megmutatta volna a Mayhem tagságának mondjuk 1991 környékén, azok minden bizonnyal inkább örökre letették volna a lantot, mintsem hogy nevüket adják a műfaj ilyetén megcsúfolásához.
A progresszív metal jelző ma már egy legalább két évtizede igen jól körülhatárolt és kiforrott műfajt jelent: ha a Dream Theater zenéjét vesszük alapul, olyan nagyot nem is tévedhetünk. Furcsa módon a progresszív stílus lett talán az egyik legkonzervatívabb a rock/metal műfaján belül: rögzültek a szabályok, a kialakult rajongótábor nem tűri az ideológiai elhajlást és erős kézzel, vasököllel sújt le az eltévelyedőkre. Pedig nincs üdítőbb egy olyan zenei utazásra indulni, ahol a dalszerzői célok világosak, a lemeznek van egy hihetetlenül erős atmoszférája és maga a lemez sem esik szét összetevőire, hanem önmagába forrasztva azokat hoz létre valami teljesen egyedi produkciót.
A nyitó tétel, a majd tízperces Drawing Down The Rain tulajdonképpen tökéletes összefoglalója az egész korong hangulatának. Nos, ha valaki itt elbizonytalanodik, akkor talán jobb, ha ennél a pontnál távozik az A Forest Of Stars zenei világából, mert nem lesz könnyebb a további út sem. Hosszú, nehéz szerzemények ezek, egyik sem csúszik 6-7 perc alá, gyakori témaváltások, szerteágazó hangszerelés jellemzi a dalokat. Az album második fele pedig egy hattételes önálló mű, csodálatosan szép lírai részletekkel. A női, illetve a black vagy helyenként power metalos férfi ének váltakozása persze nem újdonság, de mégis tovább növeli a változatosságot.
Rengeteg zenei hatást lehetne felsorolni a fent már említett Jethro Tull mellett. Anathema, Pink Floyd, sokszor My Dying Bride, de ez teljesen felesleges, sőt kifejezetten rontaná is a zene élvezetét, ha jegyzettömbbel és tollal a kezünkben hallgatnánk a nótákat.
Természetesen nagyon is rétegzene az A Forest Of Stars, sőt az underground színtéren is különlegesnek számít a brit csapat. De mindenkinek érdemes meghallgatnia, akinek már elege van a tucatprodukciókból, a nagykiadós kliséegyüttesekből, melyek hetente váltják meg a rock/metal műfaját. Számomra eddig az év egyik legerősebb (progresszív) black metal albuma a "Beware The Sword You Cannot See" az Enslaved korongja mellett. Ha még van értelme egyáltalán ilyen skatulyákat használni. Közel tökéletes album.
9,5/10
