A 2020-ban megalakult olasz doom/black metal formáció, a Ponte Del Diavolo tevékenysége annyiban mindenképpen formabontónak számít, hogy black banda lévén hiányzik az egyenletből a hörgés és/vagy károgás, valamint hogy egyszerre két basszusgitárral dolgoznak, ami ismét árnyalja egy kissé a képet, mert egész más színezetet ad a dolgoknak.
A mikrofon mögött ráadásul egy hölgy áll, akinek tiszta, bársonyos hangja inkább a frontcsajos doombandák világát idézi, igaz, a Ponte Del Diavolo is dolgozik doomos elemekkel, nem is kevéssel. A csapat három EP után szerződött le a Season Of Mist kiadóval, idén február 12-én pedig megjelent debütáló nagylemezük, a "Fire Blades From The Tomb" .
Nézzük akkor! Vészjósló atmoszférával és blastbeatekkel nyit a Demone, majd egy punkos felütés málházós doom/sludge-ba ível át, mely aztán visszakanyarodik a feketefém talajára. Engem ez egy megszelídített Regarde Les Hommes Tomberre emlékeztetett, persze szigorúan a zenei alapok tekintetében. Énekfronton ég és föld a kettő.
Következik a Covenant, mely egy katonás tempójú hipnotikus, blackes menetelés, és melynek az alaphangját a ritmusszekció adja meg. A könnyedén memorizálható dalszerkezet már-már populáris jellege azonnal beleül a fülekbe. A Red As The Sex Of She Who Lives In Death doom üzemmódba kapcsol és itt térnék ki a két basszusgitár szerepére. A black metalban megszokott karcosság a duplikált négyhúros miatt a Ponte Del Diavolo esetében hiányzik, itt egy meleg tónusú, lágyabb hangzás érvényesül.
A nyolcperces La Razza lassan izzik be, melyben a blackes sikálások mellett egy kis doom is befigyel, de a rugó leginkább a feketefémre van felhúzva. A Nocturnal Vibe című dalban a sötét tónust erősíti egy vonós hangszer is, mely a darab színfoltja egyébként. A Zero is okosan vegyíti a doomot a feketefémmel, majd egy Nick Cave-átdolgozással (The Weeping Song) zárják a lemezt. Nem igazán ismerem Cave munkásságát, de az biztos, hogy a két formáció valahol egy húron pendül még akkor is, ha teljesen különböző stílusban alkotnak.
Nagyon jól sikerült a Ponte Del Diavolo bemutatkozó korongja, azt viszont nem igazán tudom, hogy melyik tábornak is ajánljam igazán. A banda olyannyira a black és a doom határmezsgyéjén táncol, hogy egyik címke sem húzható rájuk egyértelműen, ugyanakkor mindkét stílust nagyon érzik.
A csapat sötét és komor zenei világa rendkívül megnyerő, szóval a borult atmoszferikus metalt kedvelőknek egyértelműen ajánlott, a doom- és a black-rajongók meg majd meglátják, hogy tudnak-e kezdeni velük valamit. Engem meggyőztek, az biztos.
9/10
