Ha Tony Iomminak a hetvenes évek elején azt mondják, hogy pár évtizeddel később egy komplett stílusirányzat jön majd létre a lassabb, súlyosabb dalaik hatására, valószínűleg homlokon döfi az illetőt a nyakában lógó ezüstkereszttel. Pedig így történt.

Mitch Davis basszusgitáros (Sunbomb) és Fabio Alessandrini dobos (Annihilator) stoner/doom projektje, a Saltpig tavaly októberben jelentette meg azonos címen futó debütalbumát független kiadásban, idén március 5-én azonban a Heavy Psych Sounds gondozásában újra piacra került az anyag.

A hat dalt magában foglaló negyvenperces album okkult dalszövegekkel, és hol Sabbath/Trouble-jellegű, hol pedig annál jóval elborultabb témákkal operál. A banda szinte a semmiből bukkant elő, és egyelőre még azt sem tudni, hogy csak egyetlen nagylemez erejéig álltak-e össze vagy hosszabb távra terveznek. A szerzemények hallatán remélem, hogy lesz folytatása, mert eléggé rendben van az anyag.

A dalokban Fabio kezeli a dobokat, Mitch pedig az éneket és a gitárokat. A Satan's War nyitja a korongot: régies hangzás, hetvenes évek hard rock bandáit idéző muzsika - eddig egész jó. Érkezik a Demon, melyben egyértelműen kirajzolódik a Sabbath/Trouble-hatás. Piszok jó dal! A Burning Water meg amolyan Corrosion Of Conformity-szerű, de mindemellett a mi Moodunk is eszembe jutott róla, de nem csak erről a számról, hanem a komplett nagylemezről: egész hasonlóan kezelik ezt az ősrockos dolgot, mint Holdampf Gabiék tették egykor.

Jó kis húzós riffel dolgozik a When You Were Dead, a Burn The Witch pedig a svéd Luciferhez hasonlóan adagolja a dallamos okkult rockot. Az album végére került a legsúlyosabb tétel, a közel húszperces 1950. A szénné torzított gitárokkal és énekkel elővezetett dal rendkívül elborult, kissé ki is lóg a lemezről. Nem rossz, ám ha ez egész anyag így állna fel, mint ez a nóta, akkor kevésbé lenne vonzó számomra. Gondolom, nem véletlenül tartogatták utolsóként.

Eléggé telített már a doom/stoner színtér, de az ilyen jellegű bandáknak, mint a Saltpig, mindig akad egy üres hely. Lehet, hogy a srácok csak összejöttek egy kis örömzenélésre és feltétlen meg akarták örökíteni, majd az anyazenekaraikban zúznak tovább, nem tudom. Én mindenesetre örülnék, ha ez nem csak egyetlen alkalomra szólna.

A Black Sabbath, a Trouble, a C.O.C., a Lucifer és a Sleep rajongói nyugodtan tehetnek egy próbát a Saltpig debütalbumával, nem fogják megbánni.

9/10