Sajnos a retro-thrash hullám legtöbb csapata nem jutott tovább annál, hogy a legendás nyolcvanas évek legendás bandáinak legendás korongjait szépen bemagolja, majd válasszon magának egy kedvencet közülük és tulajdonképpen az énekes kiejtésétől és manírjaitól kezdve szinte az utolsó hangjegyig szépen visszajátssza azokat. A probléma ezzel az, hogy ez színtiszta karaoke produkció vagy éppen tribute zenekarosdi, ami nyílegyenesen vezet ahhoz, hogy az adott brigád egyszer csak megunja a rajongók figyelméért és kegyeiért saját dalaival folytatott reménytelen küzdelmet és szépen visszaáll a nosztalgia-körbe, aztán tolja az Enter Sandman klasszikus riffjét minden péntek este a Kispiszkos kocsmában három rugóért.
Az amerikai, Arizona államból származó Vektor csapatára könnyen rá lehetne sütni a Voivod-klón bélyegét, főleg a logójuk, illetve korábbi anyagaik kapcsán. Az Earache Records május 6-án jelentette meg a "Terminal Redux" című harmadik soralbumukat és bár az évből még majd' a fele hátravan, teljesen egyértelműen kijelenthetjük, hogy ezzel 2016 egyik legjobb metal teljesítményét tették le az asztalra, stílustól függetlenül.
A Vektor pontosan abban sikeres, amiben a többi neothrash zenekar nem: teljesen egyedi, összetett és korábban ilyen formában nem hallott dalokat sikerült írnia, melyekre nem az az első reakciónk, hogy ez tiszta Testament vagy éppen Sacred Reich. Természetesen az egész csapat bevallottan Voivod-mániás és David DiSanto gitáros/énekes/zeneszerző/főnök hangja néha nagyon emlékeztet a "Killing Technology/Dimension Hatröss" korszakos Denis Bélanger énekére bizonyos nótákban, illetve több dalban is beficcen egy-egy Voivod hangulat vagy riff, de ha valaki ezt felrója nekik, azt már tényleg az emberi végtermékkel való gurigázás minősített eseteként jellemezhetjük.
A Vektor zenéjének alapja - és itt az alap szót szinte átvitt értelemben illendő használni - a technikás, ultragyors thrash, azonban az amerikaiak egy metal-történelemleckével vagy elméleti alapozóval felérő és mennyiségű hatást építettek bele az albumba. Black, death, neoklasszikus, progresszív metal: mind itt vannak és olyan észrevétlenül, szervesen illeszkednek a korong általános hangulatába, hogy tényleg csak akkor vesszük észre ezeket, ha külön erre figyelünk.
Elsőre egy kicsit elbizonytalanodhatunk DiSanto énekstílusától: igazi extrém metal torka van a frontembernek, gyakorlatilag végigrikácsolja a lemezt, de egy-két nótában tiszta éneket is behoz (lásd a Collapse tételt vagy a Dream Theater-jellegű, záró Recharging The Void középrészét). Túl kevésnek éreztem ezt ahhoz a dallammennyiséghez képest, ami letámad minket, de érdekes módon pontosan ez a brutális, sistergő ének fogta vissza a bandát attól, hogy átlépjék azt a határvonalat, mely után már akár giccsesnek vagy túlontúl érzelmesnek lehetne nevezni őket (itt ismét utalnék a tizennégy perces utolsó számra).
A legfantasztikusabb azonban azt végigkövetni, ahogy a csapat a viszonylag szűk eszköztárral dolgozó thrash irányából eljut a lemez végéig. Akkora utat járnak be, hogy a sci-fi kerettörténet kozmikus távlataiba képzelhetjük magunkat. Tulajdonképpen minden itt van ebben a hetvenhárom percnyi játékhosszban, amit szeretni lehet a metal zenével kapcsolatban: technikás, összetett, szélvészgyors darálások, fantasztikus dallamok és a fősodorbeli popzenével egy évszázadban sem együtt említhető mondanivaló, zenei tartalom.
A Vektor tagjai a thrash metal PhD-vel rendelkező rakétatudósai, míg a többi retro-thrash brigád legfeljebb a középiskola első osztályát koptatja: körülbelül ekkora a szint- és minőségbeli különbség a zenéjükben és nem érzem, hogy túloznék. A "Terminal Redux" pontosan az a lemez, mely hosszú évekre elég muníciót biztosít az újra- és újrahallgatásához: egész egyszerűen olyan mennyiségű ötlet, riff, megoldás és téma sorakozik itt, hogy nem lehet betelni velük.
Mielőtt azonban minden metalrajongó örömtüzeket gyújtana és arénakoncerteket, no meg egy újabb fősodorbeli, sikeres rockbandát vizionálna lelki szemeivel, mely maga után húzná a teljes színteret, érdemes gyorsan meghatározni azokat, akik egyáltalán el fognak jutni a második, tízperces Vektor nóta végéig. Ha olyan extrém metalzenét szerető hallgató vagy, akinek mindene a thrash és egyformán bírod a Slayer, a Rush, a Dream Theater, a Death, a Voivod és Pink Floyd zenekarokat, továbbá a zenét nem háttér-, hanem főelfoglaltságként hallgatod, mégpedig legalább egy komolyabb audiocuccal megtámogatott számítógépen (nem!! mobilon), de leginkább egy rendes hifiberendezésen, akkor számodra elérkezett a mennyország.
Mindenki más értetlenül fogja csóválni a fejét erre a zenei katyvaszra és fél perc után szépen otthagy téged, hogy immár végre zavartalanul élvezhesd a Vektor zsenialitását. Ahogy a reklám mondja: mert megérdemled.
10/10
