Az énekesposzton történő cserék ritkán szoktak jól elsülni: a zenekar általában elveszíti korábbi rajongótáborának tetemes részét vagy teljesítményük az új frontemberrel érdektelenné válik, gyakran az egész együttes stílusa radikálisan meg is változik. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy kiknek sikerült ez a jelentős bandák közül: Deep Purple (1973), AC/DC (1980), Van Halen (1985), Iron Maiden (1981), Black Sabbath (1979). Körülbelül ennyi. A sikeres tagcserékre tucatjával jutnak a sikertelenek, sokszor ugyanazon együttesek esetében is, elég ha a Van Halen vagy az Iron Maiden soraiban beállt későbbi változásokra gondolunk. A The Agonist természetesen nem ebben a legfelső ligában játszik, de a tavalyi évben náluk is bekövetkezett az, ami minden feltörekvő együttes rémálma. A The Agonist énekesnőjét, Alissa White-Gluz-t, aki gyakorlatilag egyet jelentett a zenekar vizuális megjelenésével, megkörnyékezte a legalább két szinttel feljebb játszó Arch Enemy, és a hölgy nem tudott nemet mondani a csatlakozási ajánlatra. Jó ideig a zenekar léte is kérdéses volt, majd jött az új énekesnő, Vicky Psarakis és idén február 25-én meg is jelent az "Eye Of Providence" album a Century Media gondozásában.
A kanadai The Agonist 2004-ben indult még a metalcore vonalról, de folyamatosan hagyták el kezdeti stílusjegyeiket és mára tulajdonképpen egy technikás melo-death bandává váltak, fogós refrénekkel és a pont az Arch Enemy által divatossá tett, felváltva hörgős/tiszta női énekkel. Az "Eye Of Providence" a negyedik albumuk a megalakulásuk óta eltelt bő tíz év alatt, de igazi nagy áttörést még nem sikerül elérniük.
Természetesen a nagy kérdés az, hogy Vicky Psarakis milyen hangi adottságokkal rendelkezik, mennyire képes betölteni az elődje távozásával kialakult űrt. Nos, a rajongók megnyugodhatnak: a meglepetés az, hogy Psarakis simán hozza a death-metalos hörgéseket, viszont a tiszta énekhangja nagyságrendekkel jobb, mint White-Gluz-é. Ezáltal a zenekar elindulhatott (és el is indult) egy olyan irányba, mely még jobban a dallamosodás felé mutat, de mit sem veszít a brutalitásból.
Erre a legjobb példa az első kislemeznótának kihozott Gates Of Horn And Ivory. A dal az egyik leggyorsabb tétel a korongon, de egyben az egyik legfogósabb refrénnel is bír. Psarakis tiszta éneke engem Amy Lee (Evanescence) hangjára emlékeztetett.
A lemez másik keménykötésű dala az A Necessary Evil, melyben a gyors alapriffelést itt is megtámogatja az ultradallamos refrén és a középrészben a szélvészsebességű szóló. Elsőre kiemelkedő tétel még az I Endeavor, melyben egy kivételesen gonosz gitártéma zakatol megállás nélkül, illetve a Danse Macabre, mely metalcore-os breakdown-jai ellenére simán utat találhat a mainstream rockrádiók programjába is (és ahol Miss Psarakis messze a legjobb énekteljesítményét nyújtja az egész lemezen, kiegészülve egy pazar gitárszólóval). Középtempós döngölésben erős még a második kislemeznóta, a My Witness, Your Victim, bár ebben a számban már kezdenek kiütközni a lemez korlátai.
A korong 13 számot tartalmaz közel egy órában. A hangzásra, a keverésre természetesen nem lehet panasz: kristálytiszta megszólalás, mely viszont nem steril és száraz, de mégis megfelelően hozza ki a gitárok súlyosságát. Bár a zúzást megakasztja az A Gentle Disease című csodaszép akusztikus ballada, de a többi szám nagyon hasonló felépítésű és hangulatú. Négy perc körüli hosszukkal, hörgés-tiszta ének-szóló szerkezetükkel (legyenek bármilyen erősek is a dallamok) az album a vége felé már egy kicsit ellaposodik: egyszerűen túl hosszú lett, itt is ritkítani kellett volna a sűrűséget és emészthetőbb lett volna a végeredmény. Ez természetesen nem sokat von le az "Eye Of Providence" értékéből (nálam is csak 1,5 pontot), de a következő albumra nem ártana egy-két tényleg kiugró, akár potenciális mainstream sláger sem (a műfaj adott korlátai között).
Mindenesetre ez egy bivalyerős modern metal album, stílusbeli kötöttségek nélkül: Vicky Psarakis bravúros módon mutatkozott be a The Agonist soraiban. Aki tartott a felállás átrendeződésétől és az új énekesnőtől, az megnyugodhat: vele talán a kanadai csapat jövője még biztatóbbnak tűnik, mint elődjével.
8,5/10
