Vannak olyan csapatok, akár nemzetközi, akár hazai szinten melyeknél egy-egy új kiadvány előtt elég csak beleszagolni a levegőbe, már kilométerekről érezni lehet, hogy nem tud olyan lapjárás kialakulni, hogy rossz, vagy akár csak átlagos, oké album jelenjen meg. Számomra a Watch My Dying pont tökéletes példa.

Azt most nem taglalnám hosszasan, hogy milyen fontos helyet töltenek be az életemben zenei szinten, ezt már nagyjából megtettem a "Fényérzékeny" című lemezükről készült Kedvencek temetője cikkemben. Ezt egyébként ITT el is olvashatod. Egy azonban biztos, a jelen cikkünk alanyául szolgáló "Egyenes kerülő" című új albumukat nagyjából úgy vártam, mint a karácsonyt. Bár tudom, hogy itt most a haldoklást kéne néznem, de itt csak életet látok. De, lássuk mennyire. 

Elég sokáig érlelgettem magamban, hogy milyen formában regéljek erről a lemezről. Közben újra és újra végigpörgött az egész, de csak nem sikerült megállapodnom magammal. Legyen egy számról számra, minél mélyebben részletekbe menő elemzés, esetleg egy nagy egészt átölelő olvasónapló, vagy a kettő közötti kivonatolt élménybeszámoló? Végül, körülbelül a harmadik végighallgatásnál ezt maga az album válaszolta meg, méghozzá azzal, hogy a legjobb a harmadik verzió lesz. 

Már az előzetesen bemutatott daloknál (Napköszörű, Fedetlen lépés) éreztem, hogy amit hallok, az bár nagyon ismerős, de valamiért mégis nagyon más, mint amit eddig megszoktam. Egy darabig nem is igazán tudtam mit kezdeni ezzel a koponyakarmolászó érzéssel. A zene maximálisan WMD, a szövegek úgyszintén. Sok esetben az összkép megidézi számomra a "4.1" EP-t, melyről egyszer biztosan lesz Kedvencek temetője cikk, mert arról beszélni akarok. Ez már csak azért is pozitív számomra, mert a "4.1" hihetetlenül bátor anyag volt a szememben, a biztonsági játék tökéletes ellentéte, és ez a recept nagyon be is jött. Ez egyébként olyan szinten jelenik meg számomra, hogy az egész album pokolian modern hozzáállású anyag. Elég csak a Minden rendben, vagy a Csontfehér masszív indusztriális megoldásaira gondolni. 

Az "Egyenes kerülő" szokatlanul sötét korong lett. Idáig is voltak kifejezetten komor dalok a csapat repertoárjában, de ez az album az első, ahol lényegében nincs feloldozás. És ezt a lehető legpozitívabb értelemben értem. Már a nyitótétel, mely egyben a címadó is, olyan súlyos, béklyózó atmoszférával van megáldva, hogy elsőre még azt is mondhatom, hogy megijesztett. Most értelemszerűen túlzok kicsit, de a lúdbőrzés adott volt.

Erre erősítenek rá a pár dalonként megjelenő, kimondottan mélybe húzó átkötések, melyek hol kifejezetten nyugtalanító statikus zajba bújtatva, hol nyomasztó dallamokkal megtámogatva öltenek testet. Egyébként a Fedetlen lépést megelőző átkötés nekem már elsőre is a svéd Shining csökkentett metaltartalmú borzongatásait idézte meg, úgyhogy ezt nagyon köszönöm, ilyet mindig szeretek hallgatni. 

Még egy dalt akarok mindenáron kiemelni, ez pedig a záró Utolsó fejezet. Ez a dal az ellentmondást nem tűrő tökéletesség. Utoljára ilyen hatással mint ez a tétel, a Háttal álmodó tett rám. Isten látja lelkem, imádom a Dharma-át, és az, hogy egy Watch My Dying dalban hallhatom újra Ritzel Ani hangját, nos, a legjobb dolog, ami a lelkemmel történt a közelmúltban. Srácok, ezt a dalt kötelező lesz játszanotok élőben, addig fogok lobbizni, amíg alkotmányba nem foglalják! 

Amivel először annyira nem voltam kibékülve, hogy egy csöppet rövidnek éreztem az albumot. Végül eljutottam oda, hogy annyira erős és súlyos atmoszférája van a daloknak és minden színezésnek, hogy ez így hatásos. Igazából ez így kerek egész. 

Talán most, kedves olvasó, úgy tűnhet, hogy túlzottan elfogult vagyok, akár a csapattal, akár az albummal kapcsolatban. Aki ismer az tudja, hogy lételemem a szőrszálhasogatás, úgyhogy ha találtam volna bármit, akármit, amibe legalább két mondat erejéig bele tudok kötni, biztosan mondhatom, megtettem volna. 

Viszont ennek hiányában ez a cirkusz elmarad. Ez egy simán tökéletesre csiszolt lemez lett. Minden dal jó rajta, minden percen érezni a beleölt munkát. Energikus, hangulatos, nagyon fogós. Mondjuk azért mérhetetlenül hálás lennék, ha nem kéne a következő lemezre újra ennyit várni. Jelentem, az egészet megzabáltam!

10/10