Mostanában nagyon durva túltermelés mutatkozik heavy/power fronton. Míg hazai pályán ez a stílus szinte nyom nélkül eltűnt, mint anno a dinoszauruszok, az európai (főleg) német piacon töretlen népszerűségnek örvend és szép, stabil karriereket lehet építeni erre a zenei közegre. Ezt a teuton Iron Savior példája is bizonyítja, hiszen május 20-án az AFM Records gondozásában már a kilencedik soralbumuk jelenik meg "Titancraft" címmel.
Tulajdonképpen az Iron Savior a német nehézipar jogvédett szabadalma és iparági sablonja is lehetne: olyan öntőminta, mely alapján több száz későbbi banda is készült és jött létre. Sci-fi/fantasy témájú, epikus, hősies szövegek, melyekben visszatérő téma a metal védelme és mindent túlélése lelkesítő fordulatokban megénekelve. A zene is klasszikus heavy metal, a nyolcvanas évekbeli csúcskorszakban gyökerezve, ahhoz ragaszkodva, de tényleg jottányi megingás nélkül.
A csapat lelke Piet Sielck hamburgi producer, aki sűrű munkabeosztása mellett 1996-ban hozta létre két régi társával és barátjával, Kai Hansen (Helloween, Gamma Ray) gitárossal és Thomen Stauch dobossal (Blind Guardian) az Iron Savior projektet. A két másik tag azóta már kikopott a bandából, de Sielck, aki gitáros-énekes-dalszerzőként felel a teljes produkcióért, kitartott és vitte tovább a lángot. Sűrű időszakot követően jelent meg az új korong: 2014-ben érkezett az előző lemez "Rise Of The Hero" címmel, 2015-ben ismét felvették és ki is adták a 2007-es "Megatropolis" albumot, majd gyorsan kijött még a "Live At The Final Frontier" koncertkiadvány. Szó sincs tehát lassulásról vagy hibernált állapotról: a brigád ezerrel pörög, talán a kívánatos fordulatszámnál némileg gyorsabban is.
Ami az Iron Savior zenéjét megkülönbözteti az ezernyi hasonszőrű csapattól, az egyrészt Sielck énekhangja, mely sokkal karcosabb és izgalmasabb, mint a standard euro-power énekescsodák teljesítménye, másrészt pedig a riffek gyakran sokkal keményebbek a szokásos Helloween-Gamma Ray vonalnál, pedig alapvetően erre a két német bandára épül a stílusuk. A teuton fémharcos sablonra jól ráhúzható például a címadó Titancraft tétel, a Beyond The Horizon vagy a Strike Down The Tyranny nóták is: ezek semmiféle érdekességet nem kínálnak, korrekt iparosmunkák, de sajnos semmivel sem többek ennél.
Az izgalmasabb darabok pont azok, amelyek valamiféle mást hoznak be a muzsikába, azaz amikor a németek mernek kitekinteni a kliséketrec rácsai mögül. Ilyenek például a Seize The Day vagy a Gunsmoke cím nóták, melyek esetében - mind az énekhang, mind pedig a dallamok révén - egyértelműen beugorhat a W.A.S.P. és Blackie Lawless kicsit glam-metalos vokális stílusa: számomra ezek a korong kiugróan jó darabjai.
A befogadást Piet Sielck produceri munkája sem könnyíti meg. A végletekig digitális, steril, csikorgó hangzásról van szó, mely számomra mindig is megöli a zenét: tudom, hogy ma ez a költséghatékony és egyszerű, gyors megoldás, de például a dobhangzás esetében komolyan elgondolkoztam, hogy nem dobprogramot használtak-e, annyira robotikusan szól minden.
Az ötvenperces. tizenegy tételes album játékideje korántsem hosszú, de a vége felé bizony már nagy önfegyelemre volt szükségem, hogy ne léptessem automatikusan előre a lejátszót. Nagyon-nagyon egyforma, ezerszer hallott nóták sorjáztak konok elszántsággal egymás után, érkezett a szokásos power ballada az I Surrender képében, de szerencsére a végére beszúrtak egy kicsit Accept vagy Saxon ízű dalt (Rebellious), mely ugyan nem változtatta meg a véleményemet, de legalább tovább sem rontotta. Háromszor pörgettem végig az anyagot és az eredmény az lett, hogy elszomorodtam egy kicsit. Vajon tényleg ennyire eltűnt az innováció a power/heavy stílusból, ilyen mértékben megszűntek a továbbfejlődés lehetőségei? Harminc éve ugyanazt játsszák már az iparági veteránok, ez a korong is simán kijöhetett volna akár 1988-ban is. Kérem vigyázzanak, a stílusgettó ajtajai záródnak!
7/10
