Az Anna and the Barbies tavalyi, Utópia turnéján forgatott koncert-dokumentumfilm a zenekar egyik legismertebb daláról kapta a címét.
Ha valaki csak a rádióból, vagy a lemezekről ismeri a Pásztor testvérek vezette zenekart, nem biztos, hogy egy rock banda jut róluk eszébe. De akinek volt már szerencséje élőben is látni Pásztor Anna együttesét, az igazolhatja, hogy a koncerteken bőven van torzított gitár, és széles terpesz, rock 'n' roll.
Annára és zenekarára mindig is az extrém színpadi show-k voltak a jellemzőek, elsősorban a frontasszony agymenésének köszönhetően. Ezt emelték tavaly egy lépcsőfokkal feljebb, a cirkuszi produkciókkal színesített, több állomásos Utópia turné során. Ennek volt a csúcspontja novemberben a Fővárosi Nagycirkuszban tartott dupla koncert.
A háromszázhatvan fokos térben megrendezett, cirkuszi elemekkel, artistákkal, különleges díszlettel és vizuállal dúsított koncertet 16 kamerával rögzítették. A film azonban nem egy sima koncertfilm, hanem dokumentumfilm is egyben. Porkoláb Norbert és Tanca Norbert rendezők riportokkal, zenekari háttérinfókkal színesítik a rendkívül látványos koncertfelvételeket. De nem csak a cirkuszban, hanem az Utópia turné összes koncertjén készültek felvételek, ezekből is láthatunk jeleneteket a filmben.
Az Álmatlan címet viselő filmnek volt már pár premier előtti vetítése, pl. áprilisban a Gödör Klubban, vagy nyáron Tusványoson, a Magyar Teátrum rendezvényen.
A film hivatalos bemutatója szeptember 28-án lesz a Toldi moziban.
A zenekar hetedik, a turnéról elnevezett, Utópia című lemeze mától vásárolható meg a MOL kutakon.