Rozsdagyár

TEARS OF KALI - Új erő a modern metal színtéren! | Hazai Reménységek #29

2017. november 13. - Felicium

tears_of_kali_group.jpg

Az elmúlt 3 évben csendben, már-már titokban dolgoztak, most azonban egy teljesen új debütáló albummal állt elő a budapesti Tears Of Kali. A 10 dalos "Dive Into Ascension" korong október 29-én érkezett el hozzánk, amivel a zenekar felrajzolhatja magát a magyar metal szcéna térképére. A Moon Ritual című számhoz a Nova Prospectből ismert Besnyő Gabriella is kölcsönözte a hangját, aki a dalhoz készült videoklipben is szerepel.

„Furcsa kettősségel állunk szemben, mert bár a zenekar friss, a tagok jelentős része nagyon régóta zenél együtt. Én például Krieser Jánossal már talán nyolcadik éve, sok mindent megéltünk együtt a színpadon. Külön öröm volt Rózsa Laurával együtt dolgozni a dalokon, aki sajnos már nem tagja a projektnek, de zeneszerzőként és szövegíróként az ő hatása is érezhető a lemezen. Három év munkánk van benne, de nem is a múltunk, a jövőnk az érdekes. A szövegekkel szeretnénk túllépni azon, hogy felhívjuk a figyelmet a problémákra, ezt már sokan megtették előttünk… Szeretnénk megoldásokat, szintézist kínálni. Ha a balra és a jobbra közül lehet választani, mi a Dive Into Ascension albumon a felfelét választottuk.” /Leindler Milán/

A 8 húros gitárokat felvonultató, rengeteg elektronikai betéttel fűszerezett, orientális népzenei hangszereket és témákat is tartalmazó album kuriózum lehet a hazai palettán. Többek között azért is, mert a női énekes posztot betöltő Ladányi Patríciát nem éppen az itthoni metal színtérről ismerhetjük. 

„2012-ben szerepeltem a The Voice című műsorban, ahol a legjobb 48 közé sikerült bekerülnöm. Úgy érzem, a lehető legjobban alakult, hogy akkor kiestem. Sosem szerettem volna csak egyféle zenei iránnyal foglalkozni, mindig is sokféle stílust hallgattam, hisz mindnek megvan a maga különlegessége, és mindig is sokféle zenei projekten dolgoztam. Főként popénekesnőként ismernek, de idén már második éve, hogy egy számomra teljesen új zenei iránnyal is jóval közelebbről megismerkedhettem. Amit a Tears of Kali képvisel, az számomra őszinteséget, felszabadulást, határozottságot jelent. A srácokkal külön világokból jövünk, de közösséget jelentenek számomra. Amellett, hogy szeretek velük zenélni, jó barátok is.” /Ladányi Patrícia/

A Tears of Kali bemutatkozó albuma elérhető teljes egészében a Youtube-on és koncertek is várhatóak 2018-ban.
A zenekar FB oldala: https://www.facebook.com/tearsofkali/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5413116132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása