Egy videoklippel megtámogatott dallal mutatkozik be a budapesti, punk & rollt játszó The Blindmirrors.
A The Blindmirrors 2019 februárjában alakult Budapesten, klasszikus rock felállással (dob, két gitár, basszusgitár és két énekes). Az első próbákon már nekiláttunk saját dalok írásának, aminek eredménye az lett, hogy ősszel felvettük az első, 12 dalból álló nagylemezünket. A zenekar zenei stílusát a nagylemez felvételét követően vintage punk & roll-nak definiáltuk. 2020 januárjában egy filmes csapattal leforgattuk a bemutatkozó dalhoz a videoklipet, mely félig történet-, félig pedig image-klip jellegű.
Az első hivatalos koncertek február 28-án és 29-én lesznek (Dunaújváros, Budapest). A március-április hónapokban tervezzük egy-két további dal megjelentetését videoanyag formájában, majd nyár elején pedig a teljes nagylemez közzétételét. Mivel a zenekar angol nyelven énekel, a hazai koncertek mellett idővel külföldre is kívánunk terjeszkedni.