A kanadai death metal brigád, a Kataklysm tizennegyedik stúdióalbumát szeptember 25-én jelenteti majd meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában "Unconquered" címmel. Most a The Killshot című első kislemezdalra készült klip nézhető meg a hajtás után (a banda 2018-as korongjáról ITT írtunk kritikát).
A The Killshot című dalunk alapértelme nagyon machiavellista. A szám a bosszúról és annak kiterveléséről szól. Célzottan sokértelműen írtam meg a szövegét, mert mindenkinek megvan a saját története, mellyel ehhez a nótához kapcsolódhat. Általánosságban az album a fájdalommal és az akadályokkal foglalkozik, illetve azzal, hogy hogyan tudjuk ezeket leküzdeni és akár vissza is vágni a világ mai helyzetében.
Februárban Georgia államba, Atlantába repültünk és Scott Hanson rendezővel kezdtünk el dolgozni. Láttuk korábban néhány munkáját és ki akartuk próbálni a vele való együttműködést. Az élmény lenyűgöző volt. Minden nagyszerűen ment, de ott történt, miközben a repülőtéren ültünk a váróban, hogy először láttuk meg a tévében, ahogy a koronavírus romba dönti és lezárja a világunkat.