Rozsdagyár

EDDIE VAN HALEN - 65 éves korában elhunyt a legendás gitáros

2020. október 06. - Kovenant

eddie-van-halen.jpg

Fia, Wolfgang jelentette be Twitteren, hogy édesapja, az indonéz-holland származású, az egész rocktörténelemre, de a rockgitározásra különösen nagy hatást gyakorló gitáros, Eddie Van Halen 65 éves korában elhunyt. A zenész már több mint tíz éve küzdött a gégerákkal, melyet még a németországi sugárkezelések hatására sem sikerült legyűrnie.

A zenész családja körében hunyt el egy Santa Monica-i kórházban. Halálával talán az egyik utolsó legendás gitárhős távozik, aki még a hetvenes évek elején kezdte pályáját, a bátyjával Alex dobossal 1972-ben közösen alapított Van Halen hard rock zenekar kötelékében. A csapat a nyolcvanas évek egyik legnagyobb rockbandájává nőtte ki magát, lemezek tízmillióit adták el, még azt követően is, hogy 1984-ben távozott ikonikus énekesük, David Lee Roth. A banda Sammy Hagarral folytatta tovább, de a kilencvenes évek második felétől már ők is megszenvedték a zenei klíma változását.

Legnagyobb sikerüknek az "1984" című platinaalbumuk bizonyult, ezen a Jump, a Hot For Teacher és a Panama a rockrádiókból azóta is kirobbanthatatlan slágereknek bizonyultak, melyeken generációk nőttek fel. A Van Halen 2007-ben bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, 2012-ben pedig a Guitar World szaklap olvasói szavazásán minden idők 100 legjobb gitárosának listáján az első helyre került.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5716230128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása