Megmondom őszintén, a Friends Of Hell néven futó doombanda a 2021-es megalakulása óta csak mostanában került a homlokterembe, és ez is főleg a Rise Above-nak köszönhető, ugyanis a kiadványaik tetszetősnek szoktak bizonyulni számomra.
A nemzetközi formáció (lásd finn, ciprusi és spanyol) black és doom metal csapatok zenészeiből verbuválódott és olyan nevek fémjelzik, mint Taneli Jarva basszer (ex-Impaled Nazarene, ex-Sentenced), Tasos Danazoglou dobos (ex-Electric Wizard, March To Die, Mirror, Satan's Wrath), Jondix gitáros (Aeonsgate, Mercury Gates), Beelzeebubth gitáros (Beelzeebubth, Mystifier), Nikolas Moutafis gitáros (Hardraw, March To Die, Mirror), és Per Gustavsson énekes (Dead Kosmonaut, Hellbutcher, Necrocurse, Nifelheim).
Érdekes összeállítás, de ez önmagában semmit sem sejtetett abból, ami az április 5-én megjelent "God Damned You To Hell" című második nagylemezükön hallható. Az ugyanis valami elképesztően zseniális esszenciája a doom metalnak. Igazán sajnálatos, hogy eddig nem foglalkoztam ezzel a csapattal, igaz, a jelen kritika tárgyát képező anyagon felül csak egyetlen albumuk jelent meg, annak megismerését pedig hamarosan pótolom.
Azt mondjuk nem igazán értettem, hogy miért kell ehhez a muzsikához három gitár, de amikor meghallottam a bárdisták rendkívül színes játékát, akkor nyugodtan dőltem hátra, hogy oké, csapassuk, ez marha jó! A lemez hangzása eleinte zavarólag hatott, valami nem klappol vele, amolyan demószerű.
Az albumot a címadó dal nyitja, melyben egy félperces harangszó után csapnak a húrok közé az ördögimádó doomszterek: a sabbathos riffek mágikus énekdallamok kíséretében adják meg az alaphangot és kapunk egy kis ízelítőt a gitárszólók erejéből is, melyek alapos műgonddal lettek kivitelezve az albumon. A Gran Inquisidor például rögtön egy hátborzongatóan jó szólóval nyit, mely az ördögi nótalapok közül kandikál ki még több alkalommal is az elkövetkezendő percekben.
A Saint Vitus, Pentagram és társaik által fémjelzett doom metal keveredik itt az olyan epikus csapatok világával, mint a Candlemass például. Érkezik a Bringer Of Evil, melyben dallamos ikergitárrészek díszítik a zsíros riffeket. A dalnak van egy nagy adag '80-as évekbeli hangulata, olyan, mintha az Iron Maiden epikus doomot játszana. Gyönyörű akusztikus betéttel nyit a Snakes Not Sons, melyet egy hetvenes évekbeli sabbathos gitártéma követ, ez adja meg a nóta gerincét.
Kitérnék még az énekes teljesítményére is, aki egész jól lavíroz az amolyan gonoszas fekvésben és a dallamos énektémák között. Biztosan vannak nála jóval képzettebb vokalisták, de az általa hozott melódiák teszik igazán kerekké a szerzeményeket. Nagyot szól még a középtempóban zakatoló Arcane Macabre, a vontatott Ave Satanas vagy az elképesztően jó témákkal operáló Cross Inverter.
Háromnegyed órán keresztül élvezhetjük a korong kilenc nótáját, mely a dalok nagyszerűsége miatt olyan hamar elröppen, hogy azonnali újrajátszást követel. Visszatérve a lemezt összehozó arcokhoz, nem mondom, vannak köztük érdekes és izgalmas nevek, de ilyen bivaly anyagra akkor sem számítottam tőlük.
Hálás köszönet a Rise Above-nak és természetesen a Friends Of Hell tagságának ezért a doom mesterműért! Aki a műfaj elkötelezett híve, az valószínűleg imába foglalja a csapat nevét. Ennél többet nem igazán tudok hozzáfűzni.
10/10
