Rozsdagyár

SCUMBAG MILLIONAIRE - Poor And Infamous (2020)

2021. március 15. - Vendégszerző RGY

scumbag_cover.jpg

Egy mocskos rock’n roll lemezt szeretnék ajánlani a tisztelt olvasóközönség figyelmébe. A hangzóanyag ugyan 2020 szeptemberében került kiadásra, de kár lenne, ha feledésbe merülne hazánkban. Erre pedig minden esély adott, mivel nem találni sem komolyabb kritikát vagy ismertetőt, esetleg beharangozót erről. Az egyetlen említés, melyet találtam, egy szavazat, mely a leghülyébb zenekarnevek közé sorolja a csóró milliomosokat, pedig szerintem ez nem rossz. Van benne egy kis fricska, vagy poén, ráadásul nagyon illik a srácokra, akik nem veszik komolyan magukat, és ez pozitívum.

A rock and roll persze halott. Ezt jól tudjuk. Mióta Elvis elment, semmi nem a régi. Az új stílusú rockbandák uralják a piacot, illetve… bocsánat, hogy megkérdezem: van még piac? Mert amióta a lemezboltok sorra bezártak, a zenetévék eltünedeztek és a koncertek is leálltak, igazából mi maradt ebből? Egy rakás nóta kerül fel nap mint nap az internetre, ahol aztán a zenészek nézegetik saját videóikat? Majd csak választ kapunk erre is hamarosan, de most inkább nézzük meg, mit kínálnak ezek a Göteborg környékén tevékenykedő srácok.

Ha azt mondom Hellacopters, Gluecifer, Turbonegro vagy Backyard Babies, az félrevezető lehet. Mert nagyon adja magát ugyan a hasonlatosság, mégis, véleményem szerint a milliomosokban több van. Több erő, több lendület, több eredetiség (na jó, az nem) és főleg több lazaság. Ezek a fiúk nem görcsölnek rá semmire, nem pózolnak a rocksztár szerepében, inkább éppen ellenkezőleg, nagy ívben tesznek rá, ha nem keresik magukat gennyesre a nótáikkal.

Szegény és ismeretlen - hirdeti a lemezcím, és ebben sok minden benne van. Elsősorban találó megállapítás, mert egyelőre hazájukon kívül nem nagyon ismerik őket, ugyanakkor szépen be is állítja a bandáról kialakítandó képet valahová a Motörhead, a Rose Tattoo és a Guns N’ Roses vonalába. Gondolok itt ez utóbbi esetében olyan Guns nótákra, mint a Garden Of Eden, Get In The Ring vagy a Double Talkin’ Jive. Tehát nem a balladázós, zongorás-akusztikus Guns jut eszembe róluk, ezt szögezzük le.

Van még egy zenekar, amely nagyon adja magát, mint párhuzam, ez pedig nem más, mint a Tankcsapda. Még a fazon is hasonlít valamennyire, és ahogy a nagylemezt elsőre végighallgattam, teljesen olyan volt, mint amikor 1992-ben kijött a ”Legjobb méreg”, és mindenki dobott egy hátast azoktól a frappáns, szókimondó szövegektől és a gördülékenyen előkúszó daloktól. Még azt is mondanám, hogy Molnár Levente szólói is tetten érhetők a svéd srácok gitárjaiban…

Két gitárral, vadállati hévvel nyomulnak a zenekar tagjai, ebben semmi túlzás nincs, talán nem is hallottam még rockbandát ennyire, bocsánat a kifejezésért eszetlenül túrni. Mint a disznók. A részeg jelzőt már hozzá sem kell tenni, mert esetükben ez teljesen természetes. És persze ott vannak még a csajok… Talán mindennél többet elmond egyik legismertebb számuk szövege, amelyet egyenesen Charlie Sheenhez címeztek:

„Áruld el, mi a titok a hírnév és dicsfény mögött? Ez csak a tigrisvér, mi ereidben él? Drogok, melyeket kevertél? Drogok, melyeket bevettél? A csajok, akiket megettél, csizmádról lesöpörtél…” (Full Speed Go)

Szóval ilyesmi. Jól tudom, manapság nem éppen ennek a zenének a korszakát éljük, úgy ’89-’90 környékén lett volna igazán létjogosultsága, mint a már említett Tankcsapda vagy G’NR lemezeknek, de náluk pont most jött el ennek az ideje. A most, az körülbelül úgy néz ki, hogy 2014-ben alakultak, és azóta két nagylemezt készítettek: azt hiszem, akkor vagyok pontos, ha azt állítom, hogy ma még kitart a lendületük, ám a holnap több mint bizonytalan.

Fő értékeik között említhetem a kiváló szólókat, a karcos-hangos (kissé zajos) megszólalást, a hitelességet, és azt, hogy zsigereikben érzik ezt a műfajt, ami pedig a negatív kritikát illeti, az énekes hangja elég visító, nem biztos, hogy egy teljes lemezen keresztül ki lehet bírni. Igazából nem az a kifejezett rock-torok, de ez az eset is jól mintázza, hogy ha a frontember tökéletesen illik a csapat filozófiájába, akkor lényegében tizedrangú kérdés, mekkora a hangterjedelme, hiszen a közös rajongás viszi tovább a csapat szekerét. Mint ahogy itt is. 12 jópofa tétel, hallgattatja magát, csak ajánlani tudom!

8/10

scumbag_millionaire.jpg

Mr. Zoom

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr716465922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása