Rozsdagyár

EVANESCENCE - A Bring Me To Life születéséről vallott Amy Lee

2021. május 04. - Jurancsik Eszter

evanescence-perou-2020-2.jpg

2003 áprilisában jelent meg az amerikai Evanescence Bring Me To Life című szerzeménye, amely a banda szintén az évben kiadott első nagylemezén, a "Fallen" korongon szerepelt.

Korábban Amy Lee énekesnő elmondta: rengeteg emlék tör felszínre benne, amikor a dalt énekli, most pedig felfedte azt is, hogy a listákat hetekig vezető szám kihez is szól tulajdonképpen.

A férjemről szól a dal, még akkor írtam, mielőtt összeházasodtunk volna. Akkoriban egy igen rossz kapcsolatban éltem, Josh pedig akkor még csak barátként volt jelen az életemben.

A zenekar alapítója végül 2007-ben kötött házasságot Josh Hartzler pszichológussal, 2014-ben pedig megszületett fiuk, Jack Lion.

Talán harmadjára vagy negyedjére találkoztunk, amikor a barátainkkal elmentünk egy étterembe, ő pedig rám nézett és megkérdezte: "boldog vagy?" Ez a kérdés annyira szíven talált, éreztem, ahogy szinte átlát rajtam. És ekkor jött ki belőlem az első versszak első mondata, a "Hogyan lehet az, hogy számodra egy nyitott ajtó vagyok?" Felismerte bennem azt, hogy egy boldogabb életre vágyom, hogy egy jobb helyre kell kerülnöm. És ez valahogy megadta a kezdő lökést. A legcsodálatosabb pedig, hogy ez volt az első kiadott dalunk, amely által mindenki megismert minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1316522506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása