A kanadai The Agonist legutóbbi lemeze "Orphans" címmel jelent meg 2019 őszén, amely igen komoly sikereket ért el a rajongók körében (kritikánk ITT olvasható).. Azt is tudni lehet, hogy a zenekar már új albumán dolgozik, azonban az újdonságról egyelőre nem tudni még semmi konkrétat.
Mindeközben az együttes frontasszonya, Vicky Psarakis a lemezfelvételek mellett sem tétlenkedik. A napokban jelentette be, hogy új bandát alapított Sicksense néven, amelyben Killer V néven ténykedik.
Természetesen szó nincs arról, hogy Vicky elhagyja a The Agonistot (ahol 2014-ben váltotta Alissa White-Gluzt), csupán szeretett volna egy projektet, ahol a tiszta éneket-hörgést egyaránt alkalmazza, csak más zenével.
A csapat első szerzeménye néhány napja jelent meg Make Believe címmel, íme: