Rozsdagyár

THE AGONIST - EP októberben és új videó

2021. szeptember 21. - Jurancsik Eszter

band-shot-with-texture-1024x663.jpg

"Days Before The World Wept" címmel, október 15-én érkezik a kanadai The Agonist új EP-je. A csapat legutóbbi kiadványa, az "Orphans" című stúdióalbum 2019 szeptemberében került boltokba (kritikánk ITT olvasható).

A harmadik Vicky Psarakis-szal közös lemez egyébként már 2018-ban elkészült, ám a fronthölgy elárulta: elődje, Alissa White-Gluz - aki 2014-ben távozott a zenekarból - folyamatosan szabotálni próbálta a sikereiket, ezért csúszott majd egy évet a kiadása. Mint ismeretes, Alissa nem éppen a legbékésebb körülmények között került eltávolításra a formációból.

A napokban a hamarosan megjelenő EP-ről egy új dal is megjelent Remnants In Time címmel, a hozzá készült kisfilmről pedig Vicky így mesélt:

Azt akartuk, hogy a képi megjelenés határozottan tükrözze a dalszövegeket és a mögöttük álló gondolatokat, és ebben kulcsfontosságú volt, hogy démonná változzak. Nagy rajongója vagyok a horrorokat, sci-fiket idéző sminknek, így a profi sminkessel való munka király érzés volt! Ez a dal - és a videó is - a szélsőségekről szól. Angyali és démoni, törékeny és erős, finom és agresszív. Sok mindent megtestesít abból, amiről a The Agonist szól.

600x600-000000-80-0-0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8916696664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása