Rozsdagyár

PROJECT FOR A BETTER DREAM - Klippremier: Prometheus

2022. január 21. - Kovenant

project_for_a_better_dream_1.png

A Project For A Better Dream 2015-ös nagylemeze után 2022-ben egy újabb EP-vel tér vissza, amelyet "Ascension" címmel jelentetnek meg. De ahogyan ígérték, mással is készülnek a 2022-es év elejére: a kislemez egyik számához, a Prometheus című tételhez egy ütős klipet is forgattak.

A zenekar az elmúlt napokban több képet is megjelentett a Facebook-oldalán, amelyben bepillanthattunk a színfalak mögé. A szegedi No Total Films csapatának nagyon hálásak a tagok, hiszen a dal hangulatának megfelelően a klip is szó szerint elég rázósra sikeredett.

„Nagyon hálásak vagyunk a srácoknak, hogy ilyen szuper anyagot forgattak nekünk, teljes őrület, pontosan olyan, ahogy szerettük volna!” – mondta Szabó Dávid, a zenekar basszusgitárosa.

A csapat az elmúlt években sok változáson ment keresztül: az Ascensiont új énekesük, Lugosi Gergely „G” közreműködésével vették fel, aki a dalszövegek szerzője is egyben. Így nyilatkozott a számról, amelyhez a klip készült:

„A Prometheus volt az első szám, amihez szöveget írtam, miután beléptem a bandába. Az egész dal nem más, mint egy nagy energiahullám, amelyben a görög mitológiából ismert Prometheus-ról van szó. Vagy Ridley Scott Alien Prometheus filmjéről, ahogy tetszik.” – mondta az énekes.

A Project For A Better Dream a teljes lemezt 2022. február 1-én jelenteti meg, amely szintén sok újdonságot fog tartogatni a közönség számára. Addig is a megjelenéssel kapcsolatos részletes információkat és kulisszatitkokat a közösségi média oldalaikon osztják meg a követőkkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6616820606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása