Rozsdagyár

CRASH & RIDE – Interjú Darázsi Lászlóval

2015. december 17. - Felicium

cnr.jpg

A mai napon Darázsi László gitárossal beszélgetek a Budapest/Pilis székhelyű Crash & Ride-ból. Amit érdemes tudni róluk, hogy szimfonikus köntösbe ültetett dallamos rock/metalt játszanak férfi énekkel. Megjelent már egy klipjük (The Last Day on Earth”) és adtak ki stúdiófelvételeket is, melyek ingyenesen elérhetőek.

dsc_9999_res.JPG

Szia, Laci. Most már körülbelül egy éve ismerjük egymást, mégsem tudok rólad sok mindent, így első kérésem az lenne hozzád, hogy mesélj kicsit bővebben magadról. Mikor találkoztál a zenével, miért pont ez a stílus és mikor kezdtél el zenekarban muzsikálni?

Szia, Gergő! Hát a zenével való első találkozásom valahogy születésem után nem sokkal lehetett. Nem emlékszem pontosan, de valószínűleg már akkor is metálvillát próbáltam formálni az ujjaimmal. Hogy hangszer közvetlen közelébe mikor kerültem? Az valahogy 12 éves korom környékére tehető… Mondhatni, én is a „tipikus módon”, zeneiskolában, zongorán kezdtem (ahogy a banda több tagja is). Így el is telt jó pár év zongora mellett, míg ráébredtem, hogy a 6 húros hangszer sokkal közelebb áll hozzám. Gitárra váltás után elég gyorsan megcsapott a „rockzene szele”. Nem kellett sok idő, hogy a nylon húros gitárom után beszerezzem az első elektromos gitár + erősítő + effekt pedál kombómat és tagja legyek életem első zenekarának. Szerintem mondanom sem kell, innen már nem volt visszaút. :)

Az bizony nem ma volt. Jelenlegi zenekarod a Crash & Ride. Mikor és milyen indíttatásból jött létre? Inkább hobbiként tekintetek rá vagy vannak a csapatban, akik eleve zenével is foglalkoznak a mindennapokban?

Azt hiszem, fogalmazhatok úgy, hogy ez a zene a banda minden tagjának a szíve csücske. Emlékszem, hogy Gáborral (Tokár Gábor - ének) már a zenekar megalakulása előtt majdnem egy évvel arról beszélgettünk egy-egy sör mellett, hogy nincs mese, ebben a stílusban bizony képviselnünk kell magunkat saját számokkal is. Már csak Zsoltit (Darázsi Zsolt - billentyű) kellett kicsit rábeszélni. :) Ő abban az időszakban épp időhiánnyal küzdött, viszont a stílus iránti rajongásával nem volt probléma, sőt! Igazából már akkor voltak saját zenék, számkezdemények, mind Gábor, mind Zsolti oldaláról, de a zenéinkről kicsit később.

Ha jól emlékszem a Crash & Ride ötlete kb. 2012 őszén vált valósággá, valahogy akkor tartottuk az első próbát. Gyulát (Devecz Gyula Tamás - dob) szerencsére nem kellett nagyon győzködni. Négyen (Gábor, Gyula, Zsolti, jómagam) már régóta ismertük egymást, főleg korábbi zenekarokból, barátságokból. Többen zenéltünk együtt a Crash & Ride előtt más bandákban, így már volt közös tapasztalat és megvolt a bizalom egymás felé. Attila (Neogrády Attila - basszusgitár) kicsit később érkezett a bandába. Nem volt egyszerű dolga velünk, ő ugyanis jelentős mértékben húzza vissza a zenekar átlagéletkorát. De akkor már betöltötte a 16-ot. Így rá tekintettel, idén októberig a zenekar nem ivott egy korty alkoholt a koncerteken és a próbákon sem. Természetesen… (nevet). E kis kitekintés után a témához visszatérve, az első próbát teljes létszámban 2013 márciusában tartottuk, azt első koncert pedig 2013 májusában volt.

A bandára egyébként hobbiként és kicsit szenvedélyként tekintünk, de mindenkinek megvan mellette a saját szakmája, munkája, magánélete.

Mint tudjuk, sok banda küszködik taghiánnyal. Nehéz megtalálni a megfelelő embereket. Nálatok gyakran vannak viták? A felállás állandónak mondható vagy voltak változások e téren?

Valóban nem egyszerű dolog hasonló projektekhez megtalálni a megfelelő embert (ezt korábbi zenekarokban testközelből láthattam). Én 2,5 év után is úgy érzem, hogy jól megvan az összetartás a bandában, aminek nagyon örülök. Szeretjük a stílust, ma is születnek új zenék, szeretünk együtt zenélni, erre mindegyikünknek igénye van és ez jó. Természetesen kisebb nézeteltérések nálunk is adódnak olykor. A jelenlegi felállás a kezdetektől állandó és remélem ez így is marad. Nemrég volt ugyan példa helyettesítésre basszus fronton, de az csak egyetlen koncertre szólt. Már le volt beszélve a koncert dátuma, amikor kiderült, hogy nem mindenkinek lesz jó az időpont. Van ilyen… Szerencsére sok jó zenésszel vagyunk körülvéve, így az egy koncertre beugrás nem volt különösebb probléma.

Koncertek szempontjából elég megfontoltak vagytok. Nem túl gyakran játszotok, de szerencsére, amikor sor kerül rá, akkor már van egy úgynevezett kemény mag, akik elkísérnek titeket és ott vannak végig. Ennek van különösebb oka, hogy miért nem léptek fel túl gyakran és akkor is főleg Budapesten? Illetve ez a közönség mióta támogat titeket? Ha jól láttam fotós és videós is szokott lenni szinte minden bulin.

Talán ha lehet úgy fogalmazni, kicsit lusták vagyunk koncert szempontjából, de a „megfontolt” szó sem rossz. :) Ha csak Budapestet nézzük, akkor az a személyes tapasztalatom, hogy az 1-1,5 havi koncert gyakoriság megfelelőnek tűnik. Az ennél sűrűbb koncertszervezést én akkor látnám előnyösnek, ha nem csak a fővárosra korlátozva lennének koncertek, hanem vidékre is terjeszkednénk, illetve ha sikerülne fesztiválok (esetleg motoros fesztiválok) felé is nyitni. Ez egyébként terv a közeljövőre nézve. Az igazán jó dolog az lenne, ha ismerős bandák társaságában tehetnénk meg mindezt.

Kérdezted a közönséget. Szerencsére már a kezdetektől fogva van velünk egy kis csapat, aki mindig örömmel látogat meg a koncerteken és hallgat minket, valamint az előttünk/utánunk zenélő bandákat. Ez a kör nagyrészt ismerősökből áll, és apránként bővül. Reméljük ez a tendencia gyorsulni fog vagy legalább ilyen ütemben bővülő marad. Jól láttad a fotóst is, egyik nagyon kedves ismerősömről van szó, aki rendszeresen jár a koncertekre fotózni és hallgatni minket. Neki a mai napig nagy köszönettel tartozunk a sok fotóért és videóért.

Térjünk rá a számaitokra. Készült egy klip nagyjából másfél éve „The Last Day on Earth” címmel. Hogy jött az ötlet? Miért pont erről a számról és miről is szól valójában ez a szám nektek?

A szám ötlete Attila és Gábor fejében született meg egy közös szegedi kirándulás során. Kicsit talán vicces, de a szám refrénje („The Last Day on Earth”) konkrétan a szegedi szalámi múzeumban született meg. :D Aztán valamikor később leültek egy padra, és elkezdődött a szövegírás. Dallam, zene, semmi sem volt még hozzá (és a szöveg is sokat módosult később).

A zenét végül Gábor írta meg. Az alapkoncepció kicsit bonyolultabb volt, mint a többi számnál, mivel onnan indult ki, hogy a szám címe a refrén legutolsó sora lesz majd, így tulajdonképpen végig visszafelé gondolkozott. Visszafelé készült el a refrén, aztán ahhoz csatlakozott a bridge, és végül ahhoz a versszak. Legvégül íródott meg a bevezető és a zenekar által csak „furcsa résznek” nevezett átvezető. Mondanám, hogy elég érdekes számírási módszer, de az eredménnyel elégedettek voltunk, úgyhogy egy szót sem szólhatok.

A szöveg témája – a legelső megírt sor miatt – adott volt. A zene hangzásvilága is sugároz valamiféle negatívat magából, így a szövegnek alkalmazkodnia kellett hozzá. A téma a világpusztulás és mindaz, ami ezt okozza (elsősorban az emberiség felelőtlen viselkedése, a környezetkárosítás, az emberek nemtörődömsége, stb.) Ez egyébként Gábor egyik kedvelt témája, így ez a dal gyakorlatilag erről szól:

Kaptunk egy esélyt, de nem élünk vele, pusztítjuk a világunkat, és közben észre sem vesszük, hogy ebből a világból ez az egy van… Nincs második esély, ha ezt elszúrjuk.

Hogy miért pont ebből készült klip? Kellően populáris, dallamos és pörgős volt ahhoz, hogy erre essen a választás. A klipben igyekeztünk kifejezni a szöveg tartalmát, a pusztával, a borongós háttérrel. A klip háttértörténete – a férfi és a nő sakkjátéka – egy erőteljes szimbólum, amit sokan nem értenek, de nem baj. Az a jó, ha mindenki másként értelmezi.

Ha már saját zenékről beszélünk, akkor mindenképp kiemelném, hogy a Crash & Ride zenéit Gábor és Zsolti írja, a szövegek pedig teljes mértékben Gábor tollából származnak.

Várható a jövőben egy kiadvány, ami összefoglalja a munkásságotokat? (Az igazat megvallva én már régóta várok egy ilyenre.) Gondolok itt demo, EP vagy akár nagylemezre. Esetleg egy újabb klip?

Igen. Jelen pillanatban 3 számunk van felvéve stúdióban, ezen kívül még 1-et játszunk rendszeresen a koncertjeinken, az elmúlt időszakban pedig 3 új sajáton dolgoztunk. Ezen kívül vannak még ötletek (teljesen kész számok és számkezdemények is), melyeket majd szintén szeretnénk megvalósítani. Most az lenne a jó, ha a koncerten játszott 4 számunk és a 3 új, azaz összesen 7 szám jelenhetne meg. Nevezzük ezt EP-nek. A távlati cél természetesen a nagylemez lesz majd, de az idő szűkössége miatt szeretnénk időről-időre valami újat adni a közönségnek. Hogy mikor lesz ebből EP? Ez attól is függ, mikor kezdünk bele a stúdiófelvételekbe. Általában a dob a legproblémásabb, minden más utána „már csak percek” kérdése.

dsc_1586.jpg

Új klipre is gondoltunk, de a saját számok felvétele miatt egyelőre pihentetjük a dolgot. Még nincs leütve, hogy az melyik számunkból legyen. Vannak, akik a „Tears Will Dry”-t, vannak, akik a „Lonely Flower”-t és vannak, akik mindkettőt szívesen látnák. Egyelőre azonban az album a fontosabb.

Én személy szerint az utóbbi számot preferálnám nem is kicsit, az időnk viszont lejárt mára sajna... :(

Köszönöm a beszélgetést, nagyszerű volt. Annyit árulj még el az olvasóknak kérlek, hogy hol és mikor találkozhatnak veletek legközelebb?

Ne viccelj, én tartozom köszönettel. :) Remélem, hamarosan összefutunk egy jó koncerten (ha már a hétvégi Nightwish koncerten pont elkerültük egymást). Hogy a következő koncertünk mikor lesz? 2016. február 12. az időpont, a helyszín pedig a Menta terasz. Ott egyébként biztosan össze fogunk futni, ugyanis egy nagyon jó banda, az Acid Victoria meghívásának teszünk eleget előzenekarként. Idén már saját koncertünk nem lesz. A tervünk egyébként az, hogy a stúdiófelvételek után szeretnénk megtartani életünk első csak saját számokból álló estéjét. Hogy ez mikor lesz? Hamarosan kiderül.

Addig is a következő dátum:
Február 12. – Menta terasz
Jó buli lesz, mi már nagyon várjuk! 

 

Egyéb fontos infók:

Tagok:

  • Tokár Gábor - ének
  • Darázsi László - szóló- és ritmusgitár
  • Darázsi Zsolt - billentyűk
  • Devecz Gyula Tamás - dobok
  • Neogrády Attila – basszusgitár

Facebook

Weboldal

Youtube

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr310418932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása