A német gothic metal banda, a The Vision Bleak, melyet a Schwadorf és Konstanz művésznéven alkotó bajor páros működtet immár tizenhat éve, a hatodik soralbumához érkezett: a Prophecy Productions jelentette meg június 3-án "The Unknown" címmel új korongjukat, mely egy újabb sötét, reménytelen utazás abba az E. A. Poe, Lovecraft és más gótikus vagy horror írók által fémjelezte világba, ami annyira sajátja a csapatnak.
Bár számomra a portugál Moonspell "Extinct" című lemeze volt a tavalyi év gothic metal albuma (lemezkritika itt), valljuk be, ez nem volt nehéz választás, mivel alig-alig jelenik már meg klasszikusan e stílusba sorolható, ilyen jellegű kiadvány. A németek azért kitartanak, több-kevesebb rendszerességgel jelentetik meg újabb és újabb korongjaikat egyenletesen magas minőségben, de a friss anyagot én egy kicsit vízválasztónak érzem. Míg az akár egy évtizeddel ezelőtti dalaik (lásd pld. a Kutulu! című tételt) szinte slágeresek, táncolhatóak voltak, a "The Unknown" mindennek elmondható, csak éppen könnyednek vagy éppen riffcentrikusnak nem.
Sokkal összetettebb, dúsabb atmoszférájú és súlyosabb albumot szállítottak le most a bajorok és ezt mindenképpen örvendetesnek tartom. A rövid intró tulajdonképpen beleolvad a nyitó From Wolf To Peacock című tételbe, így alkotva egy majd' kilencperces monstrumot: ez a blastbeat-vezérelte zúzás rögtön az elején alaposan feladja a leckét, mert aki a korábbi lemezek hangulatát várta, itt fel is adhatja, de ez nagy hiba lenne.
Érkezik ugyanis egy olyan nóta, a The Kindred Of The Sunset, mely simán beillene a már említett portugálok, de akár a Sisters Of Mercy repertoárjába is. Ropogós riff, a jellegzetes bariton énekhang és egy kegyetlenül eltalált refrén: az ötperces időtartam is az egész lemez egyik legbefogadhatóbb tételévé teszi, nem véletlen, hogy ez jött ki első kislemezdalként még a beharangozó EP-ről.
A címadó dal talán a legdallamosabb, de egyben az egyik leglehangolóbb és leginkább rockosabb szám az egész korongon (lehet, hogy szentségtörésnek érződik, de ez bizony még az idei Crematory lemezre is ráférne). Mégis, a menetelős ritmus ellenére valami furcsa szomorúság lengi körbe: olyanfajta melankólia, mely már belemarta magát az ember csontjába és melytől sosem lehet már megszabadulni.
Innentől kezdve pedig a "The Unknown" lassan és gyötrelmes módon süllyed bele az egyre kilátástalanabb és egyre reménytelenebb depresszióba. Szinte Paradise Lostot idézően súlyos, doomos/deathes dalok érkeznek, de a sötét, ködös, nyomasztó atmoszféra végig körülöttünk ólálkodik, a két énekes furcsa, kísérteties hangja pedig csak fokozza a temetői hangulatot. Bár a bajorok zenéjében mindig kevesebb volt a teátrális, hatásvadász elem, mely pedig oly jellemző a gothic metalra, azért bőven akad itt olyan pillanat, mely simán hozza egy ötvenes/hatvanas évekbeli horrorfilm aláfestőzenéjének minden jellegzetességét.
Nagyon egységes keretben dolgozik most a The Vision Bleak: néha-néha színesíti a zenéjüket kórus vagy minimális billentyűs effekt, de alapvetően a gitárokra van itt kihegyezve minden. Míg a Moonspell bátran ötvözi zenéjét mindenféle külső (keleties vagy rockos) hatásokkal, a németek egy kifejezetten szigorú, kemény albumot tettek most le az asztalra: sokkal több a hörgős rész, ha tetszik, a zúzás.
A végére érkezik el egyben a korong csúcspontja: a The Fragrancy Of Soil Unearthed csodálatos dallamaival, monumentális dalszerkezetével mintegy összegzi a "The Unknown" kiismerhetetlen fenségességét, melyet Daniel Seagrave zseniális borítója is csak tovább erősít. Bár a brigád most máshová helyezte zenéjében a hangsúlyt, ugyanúgy a hangulatteremtés mesterei maradtak: emlékezetes, kifejezetten metal nóták sorakoznak friss lemezükön és ugyan a szövegek mögött most nem irodalmi utalások és hivatkozások állnak, hanem sokkal inkább a két tag személyes élményei, a németekre mindig is jellemző nyomasztó hangulat megmaradt. A Crematory mellett eddig az év gothic metal albuma.
9/10
