Végérvényesen letűnt a hangszervirtuózok ideje: míg a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a gitárhősöknek akkora kultusza volt, mint a színészsztároknak vagy a leghíresebb sportolóknak, illetve korábban a komolyzenei zsenik jártak szinte földre szállt istenekként közöttünk, mára - valljuk be - ez szinte senkit sem érdekel. Legfeljebb a tévés tehetségkutatókban tűnnek fel legtöbbször (ön)jelöltek, akik általában teljesen átlagos teljesítményükkel is képesek elkápráztatni a közönséget, mivel már olyan ritkán találkozhatunk ilyesfajta produkcióval. Talán még a rockzene az egyetlen terület, ahol respektje van az ilyen jellegű tudásnak, de itt is elmúlt az instrumentális albumok kora. Gus G.-nek, az Ozzy zenekarában világhírre szert tett görög gitárosnak a Century Media kiadásában július 24-én megjelenő második szólóalbuma is inkább csapatmunka eredménye, kihegyezve természetesen a technikás és ízes szólókra, valamint a vendégénekesek teljesítményére.
Gus G. végigjárta azt a klasszikus utat, melynek során a rockszíntér egyik, fiatal kora ellenére legelismertebb hangszeresévé vált. Bár saját csapatát, a Firewindet nem hagyta el sosem, számtalan csapatban játszott vendégzenészként vagy kisegítőként (Mystic Prophecy, Nightrage, Arch Enemy), projektezett (Dream Evil), Ozzy állandó társává vált 2009-ben, majd saját jogán kiadta első szólóalbumát "I Am The Fire" címmel. A "Brand New Revolution" a második korongja a sorban és a sikeres recepten nem változtatva ugyanazzal a csapattal vette fel ezt is. A gondosan összeválogatott énekesek sora impozáns: Jeff Scott Soto (YNGWIE MALMSTEEN, JOURNEY, TALISMAN), Elize Ryd (AMARANTHE), Jacob Bunton (ADLER, LYNAM) és Mats Levén (CANDLEMASS, YNGWIE MALMSTEEN, TREAT). A produceri munkálatokat Jay Ruston, míg a keverést a legendás Mike Fraser (AC/DC, Metallica, Aerosmith) végezte és ez a lemez minden ízében érződik: profi és modern, dinamikus megszólalás jellemzi az anyagot.
A tizenkét dalból csak a nyitó tétel, a The Quest az instrumentális és magasan ez a legjobb szerzemény a korongon. Itt pontosan azt kapjuk, amit várhatunk egy Gus G. kaliberű tehetségtől: eszement, kitekert és fifikás szólókat, valamint annyi bitang jó riffet, amivel bármely csapat egy teljes lemezt is megtölthetne. Ha ez a színvonal vonulna végig az albumon, akkor egy hibátlan, 10 pontos produkcióról lenne szó, de sajnos nem ez a helyzet.
A lemez első része rejti az erősebb tételeket, melyekről egyértelműen a Burn a legsikerültebb: a dal kellően gyors és energikus, szinte szétrobbannak a hangfalak a gitároktól, Jacob Bunton énekesteljesítménye pedig magasan a korong legjobbja. Általában elmondható, hogy bár sorra érkeznek a középtempós, hol modern hard rock, hol pedig hagyományosabb metal nóták, valahogy egybemosódik a nóta folyam. Többszöri nekifutásra sem igazán sikerült megkülönböztetni őket: minden dallamfordulatot hallottunk már valahol, kiszámíthatóak a dalszerzők témái és ezeket a mégoly jól sikerült hangszeres szólók sem mentik meg.
Pedig Gus G. tényleg beleadott apait-anyait: van itt enyhén a kilencvenes évek elejét idéző Queensryche szellemiségű dal (a címadó Brand New Revolution, a We Are The One), slágeres modern metal női énekkel (What Lies Below), a klasszikus hair metal korszakra hajazó ballada (Behind Those Eyes, One More Try), Malmsteen-ízű tétel (Gone To Stay), illetve meglepő módon szinte djentes riffelés számos nóta középrészében. Mégis, mégis: valahogy nem ragadnak meg a dalok, valami nagyon hiányzik itt és az bizony nem a tehetség, hanem az eredetiség.
És sajnos itt jön ki az, amit számos, különböző tévécsatornák tehetségkutatóiban feltűnt énekescsoda későbbi sorsa, feledésbe merülése példáz: hiába van valakinek kiváló (akár még egészen rendkívüli adottságú) hangja vagy hangszeres tudása, a sikerhez ez bizony kevés. Dalszerzők és kiváló dalok nélkül egész egyszerűen nem megy. A "Brand New Revolution" távolról sem rossz album, de Gus G. hallhatóan meglévő hangszeres kvalitásaihoz kevés. A görög gitáros számára talán egy dél-afrikai sorstársa, Trevor Rabin pályafutása lehet a sorvezető: Rabin hasonló adottságokkal megáldott zseni, aki a kezdeti egyéni útkeresés után egy olyan igazi csapatot talált magának (Yes), ahol hasonlóan kivételes adottságú társaival egészen elképesztő muzsikát tudott létrehozni. Ez itt és most Gus. G. számára nem sikerült.
7,5/10
