Ritkán látni az undergroundban annyira gyors felfutást, mint amit az olasz Psychedelic Withcraft vitt végbe igen rövid idő alatt. A Virginia Monti énekesnő vezette négyes 2015 márciusában alakult, júliusban adták ki első EP-jüket "Black Magic Man" címmel, melyet napok alatt el is kapkodtak. A kiadók szó szerint egymást taposták le, hogy szerződést kössenek a csapattal, most pedig itt van a Soulseller Records gondozásában napvilágot látott bemutatkozás, az április 29-én megjelent "The Vision" is.
Sokan és gyakran félreértik a hangszeres, zenészi teljesítmény és a zene színvonalának kapcsolatát. Míg természetesen a komolyzenében elképzelhetetlen az, hogy alulképzett, pontatlanul játszó zenészek kapjanak szerepet bármilyen zenemű értő előadásában, és a rockzenében is rendkívül kínos hallgatni olyan lemezeket, ahol a bandatagok észrevehető módon kihívásokkal küzdenek, a dalszerzés/komponálás terén ez az összefüggés már nem egyértelmű. Azaz nem kell ahhoz gitárvirtuóznak lenni, hogy valaki kiemelkedő nótákat írjon, illetve attól, hogy valaki másodpercenként százötven hangot tud a kilenchúros gitárján lefogni a fülével egy sötét szobában, miközben a kínai himnuszt énekli visszafelé portugálul, még nem lesz jó dalszerző.
Az öncélú instrumentális villogás minden bizonnyal le tud nyűgözni sokakat ideig-óráig, de a dalszerzéshez nem sok köze van. És bizony a zene szépsége, érdekessége sem áll egyenes arányban az egy percbe bezsúfolt témák számával vagy a 19/29-ben eljátszott ütemek töredezettségével. Az egyszerű is lehet szép és hangulatos, az ultramodern és szuperprogresszív is lehet rettenetesen unalmas.
Erre a legjobb példát nyújtja a Psychedelic Withcraft, mely elméletileg bele is illene a manapság oly divatos retro-rock/blues trendbe, de valahogy mégsem illik. Az embernek természetesen a svéd Blues Pills jut rögtön az eszébe, de egyrészt a svédek valóban blues-orientáltabb muzsikát játszanak, míg az olaszok sokkal rockosabbak, másrészt pedig számomra Elin Larsson hangja túlságosan modoros, ha tetszik, affektált, míg Virginia Monti mindenféle tanult manír nélkül, lazán, néha kifejezetten flegmán énekel és ez számomra sokkal szimpatikusabb, mint az agyonpolírozott trendiség.
Ha be akarjuk lőni a Psychedelic Witchcraft stílusát, akkor valahol a Grace Slick vezette Jefferson Airplane zenekart és az 1975 utáni Fleetwood Mac bandát kell megemlíteni, amikor Stevie Nicks énekelte ki a lelkét azokon az eszementen jó albumokon. Adjuk ehhez hozzá a Black Sabbath misztikumát és körülbelül meg is kaptuk az olaszok zenei területét: időtlen gitáralapú rockzene ez, mely fejet hajt a hetvenes évek időszaka előtt.
A "The Vision" korong kifejezetten jól szól, de nem játszik rá a nosztalgiára, bár mai mértékkel mérve anakronisztikus módon készült. A csapat egy hét alatt írta meg a dalokat és az egész lemezt mindösszesen két és fél nap során rántották fel a stúdióban: mi ez, ha nem igazi punk hozzáállás? Ehhez képest a harmincöt perces anyag kifejezetten koherens és nem igazán tartalmaz üresjáratokat.
Nagyívű, technikás gitárszólókra és instrumentális zsonglőrködésekre ne számítsunk: Virginia Monti varázslatos hangja vezet minket végig a dalokon és bár ezerszer hallhattuk már ezeket a zenei fordulatokat, mégis frissen hat a dolog, talán a megragadott hangulat és a teljesen egyszerű, sallangmentes hozzáállás miatt. Bemutatkozó nagylemezként igen érett anyag a "The Vision", bár a jövőben a bandának tudatosan bővítenie, szélesítenie kell majd a zenei eszköztárát, ha ki akarnak lépni a nagy elődök árnyékából.
8/10
