Rozsdagyár

NYUGTALAN - Fehér Sólyom (2015) | Pénteken koncert a Rocktogonban

2016. június 02. - Felicium

13329632_1059810740753381_613343083_n.jpg

Bár magát a Nyugtalan zenekart és Szepesi Richárd "Ricsosz"-t már szűk egy éve ismerem, a "Fehér Sólyom" lemez csak most akadt a kezembe, hála a billentyűzseninek, amit ezúton is köszönök. Pénteken együtt lesznek hallhatóak a Long Roaddal, méghozzá a nagy múltú Rocktogon Pubban (esemény ITT). Egyben még nem volt szerencsém meghallgatni az összes rögzített számot, úgyhogy essünk is neki.

Tehát betettem a lemezt és induljon az utazás. A bevezető Ébredés című tétel azonnal elrepített egy másik univerzumba. Egyszerre volt szállós, varázslatos, népzenei hatásokkal átitatott és igazán Ricsoszos, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem. Aztán berobbant a Miért névre hallgató dal. Azonnal elkapott ez a klasszikus rock érzés. Eszembe jutottak régi Edda, Karthago, P.Mobil és P.Box számok egyaránt. Jó új dalokat hallani ami hordozza az "ősök" hagyatékát, de mégis van benne újszerű és mer változtatni a formulán, miközben meg is tartja egy részét.

A motorbőgéssel induló Szabadon egy tipikus sláger minden motoros találkozóra ebben egészen biztos vagyok, bár eddig csak klubokban volt szerencsém hallani őket élőben. Természetesen a fentebb említett hatások az egész lemezre igazak, így ez a dal sem kivétel ez alól.

13340481_1059809647420157_895785729_o.jpg

"A rock tényleg örök, és elpusztíthatatlan. Régen, a kommunizmus alatt egy, a rendszer elleni tiltakozás formája volt, a 2000-es években leginkább a nemzeti gondolatokat közvetítette, a rock mai feladata a spirituális felébredés előre mozdítása." - Szepesi Richárd

A Szennyből Az Angyal refrénje egyértelműen ütős. Kenyó Gábor és Szepesi Richárd nagyszerűen összekomponálta ezt a nótát az egyszer biztos. Emlékszem is, hogy tavasszal nem egy Nyugtalan rajongó énekelte ezt, valamint a következő nótát.

Ugyanis a lemez általam legjobban kedvelt tétele és címadója nem más, mint a Fehér Sólyom, amit aztán mindenki szokott énekelni. Nagyszerű szerzemény és rajta is érződik, hogy a zenészek bizony tanultak a legjobbaktól nem is keveset, de legalábbis a kedvenceik közé tartoztak a fentebb említett zenekarok, ez egészen biztos.

Lassan nyílik még a kapu, de van még kevés dolgod itt.

Oldj el minden köteléket, miről hiszed, hogy dolgod itt.

Jövök majd már egyre többet s készítem a fényhazát,

Hová együtt repülsz vélem, Fehér Sólyom szárnyon át.

A következő három szerzeményre, - Requiem Egy Hullócsillagért, Elutazom, Elátkozott Nemzedék - csak azt tudom mondani, hogy így kell magyar nyelven rock zenét írni. Dallamos, énekelhető és könnyen megjegyezhető, jó lüktetéssel. Az Elutazom egy lassabb balladisztikus dal, míg az első egy gyors pörgős az utoljára említett pedig inkább egy középtempós pont fejrázáshoz való szám.

A Föld Királya olyan mintha egy musicalből szedték volna. Ezt is szeretettel szokták énekelni koncerteken és egyértelműen a lemez erősségeihez tartozik, bár mint tudjuk egy Missió feldolgozás. Viszont ezzel is csak azt bizonyítják amiről eddig is írtam. Nem röstellnek az ősöktől meríteni, de ők is tudnak olyan, sőt még jobb dalokat is írni és így van ez rendjén. Minden újban kell, hogy valahol mélyen legyen valami régi, klasszikus amiből építkezett és ami inspirálta.

A lemez végéhez érve utolsó előtti tételként nem más fogad minket, mint a zenekar névadó dala, azaz a Nyugtalan. "Ha menni kell, hát menni kell, nem tart vissza most már semmi sem", úgy érzem a megfelelő helyre került egy ilyen szövegű dal, hiszen nem lehetne máshol mint a lemez végén. A kerek lezárás érdekében pedig ismét kapunk egy Ricsosz szerzeményt, mely a nyitányhoz hasonlóan csak szintetizátort és éneket tartalmaz. Néhol picit felkavaró hangszínekkel találkozhatunk, ám ettől válik olyan izgalmassá a vég, ami talán picit hosszú a maga hat percével, de mégsem lehet unatkozni közben, mert egyszerre varázslatos és furcsa érzések kerítik hatalmába az embert.

A lemezre összességében 9 pontot tudok adni, ugyanis az érződik, hogy van még hova fejlődni a csapatnak. A kellő alapanyag és tudás megvan ez egészen biztos. Abban pedig egy szemernyit sem kételkednék, hogy a következő anyaguk még ennél is jobb lesz és mindent vinni fog. Ezért sem adhatok most 10-et, hiszen akkor legközelebb 11-et kéne. (ha-ha)

9/10

13336216_1059812390753216_908291080_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9010417700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása