Rozsdagyár

MOTHER'S CAKE - Exkluzív, kisszínpados klubkoncert a budapesti KVLT-ban

2016. július 12. - Felicium

13640733_1768228560058990_5064801786565510035_o.jpg

2008-ban indult újtára Ausztriában a psychedelic hatásokkal átitatott funk/hard rockos trió, azaz a Mother’s Cake. Több ízben látogattak már hazánkba, ráadásul olyan helyszíneket megtöltve, mint az A38 hajó, vagy épp a baranyai Fishing on Orfű fesztivál. Szeptemberben egy kisebb klubbot vesznek célba, ahol mindenbizonnyal óriási hangulat és teltház fogadja majd a szomszédokat.

A Mother's Cake hazájában már egy ismert és elismert zenekarnak számít, melyet annak is köszönhetnek, hogy olyan nevekkel léptek fel egy színpadon, mint a Dream Theater, Deftones, Limp Bizkit, Anathema, Tito & Tarantula és az Iggy and the Stooges. Néhányukkal egész turnékat bonyolítottak le és bejárták az összes környező országot.

Az eddigi pályafutásuk alatt két nagylemezt is kiadtak, melyek közül az utóbbi tavaly jelent meg, Love the Filth címmel. Igényes, ösztönös alkotói lázadás rejlik minden zenei porcikájukban. Ez köszönhető a több éves zeneiskolai előképzettségnek és annak is, hogy ösztönösen, minden sallangtól mentesen teszik oda magukat minden egyes koncert alkalmával.

A hazai vonalat két előadó is erősíti. Az egyik a pécsi kötődésű rock and roll négyesfogat, Junkie Jack Flash lesz. A zabolázatlan rockerek tempóban és hangulatban is erősítik majd az estét. Az eddigi formációkkal ellentétben a másik vendég az újonc Gamma Baby, akik a helyi erőt fogják képviselni egyetlen fővárosi csapatként. Késni biztosan nem érdemes, ugyanis a trió már rögtön a kezdésnél megbolondítja majd a hangulatot a bluessal és funkyval átitatott rock zenéjével.

2016 Szeptember 3 (szombat) - KVLT BP / Szezonnyitó buli!
Cím: 1032 Budapest Fényes Adolf utca 28. 

Jegyárak: 
- elővételben 2016.07.18. -tól, a CDPinceben 1.200 forint, limitált darabszámban 
- a helyszínen 1.800 forint 

Kapunyitás: 19:30 
Start: 20:00 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1510417402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása