Rozsdagyár

TWISTER - Dalpremier: A szökés

2016. szeptember 05. - Kovenant

twister.jpg

Nemrégiben publikálta a Twister a legújabb videóját A szökés címmel. Ez a friss dal a második előfutára az ősszel érkező harmadik,Utak nélkülcímű nagylemeznek, mely a HammerWorld Magazin októberi számának CD mellékleteként jelenik majd meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A korongra került 10 új számban már új énekesük, Fehér Zsolt hallható.

A 2007-ben alakult fővárosi csapat két demo elkészülte, valamint néhány tagcsere után 2011 nyarán jelentkezett első lemezével, a HammerWorld Magazin CD mellékleteként napvilágot látott Az ördög lánya című albummal. Ezután, a következő év karácsonyára a zenekar egy angol nyelvű EP-vel lepte meg rajongóit, melyre ennek legnagyobb slágerei kerültek. Ezt a – szintén HW mellékletes – „Duplacsavar” című második nagylemezük követte. A zenekar gerincét adó zenészekhez (Szávai Gergő ’Gery’ - gitáros, Pető Tamás - gitáros , Teleki  Levente - dobos) az elmúlt időszakban új énekes (Fehér Zsolt) és új basszusgitáros (Puskás Máté ) érkezett. Ebben a felállásban rögzítették a két hónap múlva megjelenő új Twister nagylemezt.

Az album címadó dalával már megismerkedhetett a közönség, hiszen a Vissza a jövőbe című film ihlette, igen látványos, mozgalmas, három idősíkban játszódó, jó néhány önkéntes szereplőt, valamint egy igazi Delorean autót is felvonultató klip már tavaly ősszel felkerült a zenekar Youtube-csatornájára. A nemrég publikált második előzetes, A szökés, a Twister eddig megszokott hangzásától, zenei hangképétől egy kissé másabb – mondhatni „frissebb” megközelítésben írt – lendületesebb dal.

-

„Ezen a lemezen is próbáltunk kicsit megfrissülni, az eddigi pár év élményeit, illetve zenei hatásait érvényesíteni, és ezért gondoltuk, hogy az Utak nélkül című klip után egy olyan dalt teszünk közzé – mint a harmadik LP előfutárát –, ami hangzásilag, és tempóban is kicsit más, mint ami eddig hallható volt tőlünk. Ezért esett a választás A szökés című nótánkra. Az énekescsere mindig a legkényesebb dolog egy zenekar életében, ez nálunk is így volt. Fehér Zsolti előtt is meghallgattunk pár embert, de gyökeresen hangilag nem akartuk megváltoztatni a Twistert, és úgy gondoltuk, hogy ebbe csakis ő illik, így nem lehetett kérdés, hogy ki fogja betölteni a frontemberi posztot. Zsolti bizonyított már a Scorpions Tribute, illetve a Flood in the Desert zenekarokban is. Az új album egyik érdekessége az a szám, mikor Nagy Gáborral – a Wisdomból – duettet énekelnek. De Zsolti rengeteg arcát megmutatja a dalokban. És, hogy hogy vette az akadályokat? Azt nemsokára hallhatjátok a lemezen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1011678915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása