Rozsdagyár

ROAD - Teltházas duplakoncerttel érkezik hétvégén a Road

2016. november 23. - Felicium

rock_and_road.jpg

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a Barba Negra Music Club küzdőtere a héten elég nagy strapának lesz kitéve, hiszen nem egy, hanem tripla teltházas bulinak ad majd helyet. Így bizton számíthatunk rá, hogy egy felspannolt, tombolni vágyó rocker-sereg veszi be a klubot, és a szolid teadélutánoktól igen távol álló zúzós bulizásba kezd.

A Road zenekar rendre telt házas koncerteket ad az utóbbi időben, rajongóik semmi pénzért sem hagynának ki egy alkalmat sem, a tábor pedig csak egyre nő. Boncolgathatnánk, hogy mi a siker titka, mit tudnak, amit esetleg más rock zenekar nem, de nem tesszük, csak annyit mondunk, hogy menj el egy koncertjükre és magad is megtudod. Bár ez nem most hétvégén fog bekövetkezni, hiszen még a dupla rock bulira is minden jegy elkelt, de majd legközelebb – persze csak ha résen leszel.

Akinek viszont már ott lapul a belépője a farzsebben/fiókban, ki hol tartja, az már tűkön ül, hogy hétvégén élőben hallja és átélje, ahogy izzanak a gitár húrok, ahogy izomból szólnak a dobok, és ahogy üvölt a rock. November 25, 26-án egymás után két este lépnek majd a Barba Negra színpadára, első este egy igazi best of műsorral készülnek, majd szombaton a Jó Reménység turnéval folytatják. De nézzük a pontos menetrendet, veled melyik nap találkozunk?

2016.11.25 - péntek

20.00 - Kapunyitás
20:15 - 21:00 - dedikálás (Road Merchandising Shop)
21:20 - Phoenix RT zenekar koncert
22:20 - Road zenekar - BEST OF 2016 koncert

2016.11.26 - szombat

20.00 - Kapunyitás
20:15 - 21:00 - dedikálás (Road Merchandising Shop)
21:05 - 21:20 - MEET&GREET (10 szerencsés velünk a Backstageben)
21:20 - AllsuckAll zenekar koncert
22:20 - Road zenekar - JÓ REMÉNYSÉG TOUR 2016 koncert

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6011991988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása