NMA + VHK: ezzel a két ismert rövidítéssel foglalhatjuk össze a Barba Negra Music Clubban március 10-én tartandó koncert programját. Ezen az estén egy színpadon játszik majd az 1980-ban alakult angol rockzenekar, a New Model Army, valamint az 1975-ben indult legendás magyar együttes, a Vágtázó Halottkémek.
Egyfajta „párhuzamos életrajzok” sorozatként is felfogható, ahogy az 1980-ban alakult angol New Model Army rendre a hazai rockzene történetének meghatározó, hasonlóan évtizedes múlttal rendelkező alakjaival lép fel közösen Budapesten. 2010-ben Mátyás Attila volt Justin Sullivanék vendége, ezúttal pedig a hazai kortárs könnyűzene egyik legfontosabb képviselője, a Vágtázó Halottkémek mellett szerepelnek majd. Mindkét fellépés az idén 20 éves koncertszervező iroda, a Negative Art Prod. szervezésében valósul meg.
Az 1980-ban alakult New Model Army Winter című új lemeze tavaly augusztusban jelent meg saját kiadójuk, az Attack Attack gondozásában, együttműködve az earMUSIC és a Red Essential kiadókkal. A kiadvány többek között egy könyvhöz mellékelt CD, egy duplán kihajtható borítós (gatefold) bakelit és digitális formában is elérhető. Az albumon 13, erőteljes és rendkívül intenzív érzelmekkel átitatott tétel található, összesen 1 óra hosszúságban. A címadó dal videóját itt láthatjuk:
Justin Sullivan elmondása szerint „a két előző lemez, a Between Dog and Wolf és a Between Wine and Blood számos új kreatív irányra nyitott ajtót, izgalmas volt végigtekinteni ezeken az új lehetőségeken. Az eredmény nem volt igazán megtervezve – ahogy általában, most is érzések alapján haladtunk előre –, de azt gondolom, hogy a Winter albumnak nagyon erős egyénisége lett. Számos különböző helyzetben lévő ember hangján szólal meg, így sokan azonosulhatnak vele, különböző szinteken. Az új lemez sokkal inkább az egész zenekar közös alkotása, mint az előző, és ezúttal a hangzást agresszívebbre, kevésbé kimunkáltra kevertük.”
A lemezhez kapcsolódóan - több mint 20 év után most először - egy kislemez is megjelent, melyen a Devil és a Winter című dalok hallhatók, a borítót pedig Joolz Denby tervezte, akivel már számos korábbi együttműködés is megvalósult. Az új album és a kislemez borítójának koncepciója kapcsolódik Joolz saját, Crow című lemezéhez, mely szintén most jelent meg. A legutóbbi videó, a Die Trying felvételei pedig Matt Huynh Winter című képregényalbumának felhasználásával készültek, amelyet az album három dalához kapcsolódva készített:
A VHK is új kiadvánnyal jelentkezett nemrég: most jelenik meg a Lélek mélyén című négyszámos kislemezük, amin két dal ahhoz köthető az 1982-ben csatlakozott gitáros, Németh László Fritz 2016-os halálához. A felvételről Grandpierre Atilla a nullahategy.hu-nak nyilatkozott nemrég: „A VHK próbatermében vettük fel [a dalokat], három nap alatt, minden nap óriási érzések mozdultak meg, valami rendkívüli tört elő. Nagyon meglepett bennünket is a négy új számból két dal, mert mindkettő olyan különös, hogy szinte lehetetlen ilyet kitalálni. Érezhető, hogy álomban születtek, és álomban sokkal több dolog létezhet, és másként, más logikával, mint a valóságban… Sikerült átadnom az álombeli élményt a zenekarnak, mert mindig tartok egy diktafont az éjjeli szekrényemen. A két dal egyedülálló a VHK történetében, Lujó azt mondta, hogy ilyen szám nem volt, a dallama is másvilági logikát követ, a ritmusképlete, a hangsúlyozása is egyedülálló.” A teljes interjút az alábbi oldalon olvashatjuk el: http://nullahategy.hu/ugy-gondoltuk-hogy-a-zenenk-vilagforradalom-es-szabadsagharc-grandpierre-atillaval-beszelgettunk/
A két zenekar koncertjére érthető módon hatalmas az érdeklődés, már csak azért is, mert mindkét fellépő teljes hosszúságú, 100 perc feletti programmal készül. A Barba Negra Music Clubban március 10-én, pénteken tartandó koncertre még kaphatók jegyek, amiket érdemes már előre beszerezni.
a 20 éves Negative Art Prod. Bemutatja:
2017. március 10., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
New Model Army, VHK koncertek
Belépő: 5000 Ft
Jegyek kaphatók a Barba Negra jegypénztárában, a Wave, CD Pince és Headbanger boltokban, valamint a www.tixa.hu és a www.barbanegra.hu weboldalakon.
Kapcsolódó weboldalak:
https://www.newmodelarmy.org/
http://vhk.saman.org.hu/
https://www.facebook.com/negativeartprod/
https://www.facebook.com/events/1618155248479825/