Öt év szünet után ismét aktivizálta magát a Nemere. Október 22-én a Neverheard Distro által kazettán, november 1-én pedig digitálisan is megjelent az első nagylemez "Vérmező" címmel.
A CD kiadást ezen a télen tervezzük kivitelezni szerzői kiadásban, a merch gyártását szintúgy. Egy videóklipet is leforgattunk, ez előreláthatólag december végén vagy jövő év elején fog napvilágot látni, valamint szeretnénk a zenénket újra megmutatni az embereknek koncertek által is.
December 9-én lesz az első koncertünk 5 év kihagyás után Sátoraljaújhelyen, és szeretnénk ez után több alkalmat és lehetőséget megragadni, hogy jelen legyünk a hazai metál élet palettáján. Ezeken kívül újabb kiadványok is vannak már készülőben, bár ezekről majd a maguk idejében!
Kapcsolatfelvétel a zenekarral: