Előre meg kell, hogy jegyezzem, ez nem egy szokványos Evanescence lemez. Amy Lee hangja maradt, ám óriási változások történtek az eddigi lemezekhez képest, mivel a "Synthesis" egy újragondolt nagyzenekari/elektronikus kiadvány, melyre az ismert slágerek mellett két új szerzemény is felkerült. A kétszeres Grammy-díj nyertes, alt-metalt szimfonikus rockkal ötvöző Evanescence november 10-én jelentette meg negyedik stúdióalbumát. Az új lemezen helyet kapott jó pár régebbi, újragondolt slágerük, illetve új szerzemények is születtek. A nagyzenekari hangszerelés és elektronika kombinációja, kiegészülve Amy Lee virtuóz zongorázásával és hangjával, egészen misztikus atmoszférát teremt a tizenhat dalon keresztül.
Az Evanescence dalszerző-énekesnője és zongoristája Amy Lee, a basszusgitáros Tim McCord, a dobos Will Hunt, a gitáros-vokalista Troy McLawhorn és Jen Majura jelenleg Amerikában és Kanadában turnézik. A 28 tagú zenekarral és elektronikus megoldásokkal megspékelt Synthesis Live-tour egyedülálló, grandiózus zenei élménnyel ajándékozza meg nézőközönségét. Az új koncertfelállás drámával és szenvedéllyel tölti meg a levegőt: “Amy Lee a goth-rockerből valódi opera dívává vált.” – olvasható a Variety magazin hasábjain.
Nevéhez illően a Synthesis albumon a természetes és szintetikus hangzásvilág elegye keveredik Amy Lee bravúros énekével és zongorajátékával, a banda és egy teljes szimfonikus zenekar előadásában. Utóbbi David Campbell karmester és zeneszerző irányításával domborítja ki a csapat klasszikus zenei gyökereit, az elektronikus zenei megoldásokért és effektekért pedig a banda társproducere, William Hunt és a programozó/hangmérnök Damian Taylor (Björk, The Killers, Arcade Fire) a felelős.
Az albumon két új Evanescence dalt fedezhetünk fel; az Imperfectiont, mely a kiadvány első kislemeze, és amelyhez videoklip is készült, valamint a Hi-Lo-t, amiben Lindsey Stirling világhírű hegedűművész vendégszerepel. A Revolver magazin szerint az Imperfection egy “érzelmileg feltöltött eposz, ami szembeszáll a mentális betegségekkel és az öngyilkossággal.” De a régebbi Evanescence-dalok szerelmesei is örömüket lelik majd a Bring Me to Life-hoz és My Immortal-hoz hasonló kaliberű slágerek felfrissített verzióiban.
Személy szerint szeretem a különleges lemezeket és dalokat. A nagyzenekari és akusztikus verziókért pedig kifejezetten oda-vissza vagyok, főleg ha az eredeti egy sokkal másabb, keményebb műfajból érkezik. Jelen esetben nekem eleinte nem volt egyértelmű, hogy ez nem egy új album, hanem inkább egy átgondolt/áthangszerelt lemez, melyre került fel két új tétel is. Így eleinte sokkal negatívabban álltam a lemezhez, hisz alapból nem ilyen hangvételű dalokat vártunk volna Amy Leetől, bár igaz, a saját szólószerzeményei sem sokkal másabbak, sőt.
Ami igazán elvarázsolt, az főleg a Lindseyvel készített új szerzemény. A másik friss dalba már nem sikerült belemélyednem sajnos, mert élből nem tetszett és nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Bár a klip jól sikerült, azt meg kell hagyni. Természetesen a Bring Me To Life így is hatalmas és egy más értelmet nyer. Emellett a My Immortal legalább ugyanúgy elvarázsolt, mint az eredeti verzió. Összességében ha szereted az Evanescence, vagy Amy Lee munkásságát, akkor mindenképp adj egy lehetőséget a lemeznek, de semmiképp se legyenek elvárásaid, mert az biztosan el fog venni az élményből. Az átdolgozások rendben vannak, bár néhol számomra sok az elektronika egy picit és a dalválasztásban sem pont ezeket választottam volna, mert nagyon hiányzik egy Going Under vagy Hello, de panaszra semmi ok. A lemez azt adja, amit ígér. Nagyzenekari és elektronikával fűtött, újragondolt, de mégis Evanescence dalokat.
8/10
