Rozsdagyár

ÉDES-DEAD - Megjelent a stoner punk metal csapat új EP-je

2017. november 30. - Kovenant

edes-dead_band.jpg

"Nem vagyok jó félelmetes" címmel megjelent a saját meghatározása szerint stoner punk metalban utazó Édes-dead zenekar második EP-je. A kiadványon öt tétel kapott helyet és máris meghallgatható a YouTube-on.

Imi, a zenekar gitáros-énekese az alábbiakat mondta el az új anyagról:

Ricsi (dob) és én, Imi (gitár, szöveg) vagyunk a fix tagok, Feri (basszusgitár), aki mint jó barát, kisegít minket! A felvételek a Dürer pincében, Mrc segédletével készültek! Elsőre YouTube linkünk van, de hamarosan a Bandcampen is fent lesz az új anyagunk! 

Mikor is láttunk napvilágot? Egészen pontosan 2015-ben döntöttünk úgy, hogy előbújunk a biztonságot adó anyaméhből és a világra zúdítjuk a zenénket. Úgy gondoljuk, hogy rengeteg minden áll már mögöttünk, de még több előttünk. Természetes tehát, hogy nem állunk meg egy percre sem, tanulunk a hibáinkból és nyomatjuk, ami a csövön kifér. A bandát igazi jó barátokként alapítottuk, de olyan cipőben járunk, hogy még keressük az igazi basszusgitárosunkat. Az "Emel, dönt, hajlít" után fogadjátok szeretettel a legújabb lemezünket! A "Nem vagyok jó félelmetes" már egy zeneileg érettebb bandát tükröz. Reméljük, elnyeri a tetszéseteket! Amíg hallgatjátok ,legyetek édesek, utána pedig halálosak!

edeas-dead_cover.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3213405849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása