Szívesen mondanám, hogy valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az angol My Dying Bride-ot, de sajnos ők manapság nem örvendenek akkora közismertségnek, mint a szintén angol Paradise Lost vagy a napjainkra sajnálatos módon a covid martalékaként végző Anathema. Tulajdonképpen itt is egy gótikus/death-doom gárdáról beszélünk.
Viszont ők valamivel azért konzisztensebben tartották magukat a gyökereikhez, mint például a Paradise Lost (szerintem mind emlékszünk a "Host"/"Belive In Nothing"/"Symbol Of Life" trilógiára). Személy szerint soha nem voltam egy a legelkötelezettebb My Dying Bride-rajongók közül. Azt sem mondanám, hogy nem tetszett, amit csinálnak, a 2001-es "The Dreadful Hours" mai napig az egyik kedvencem a műfajból, ahogy a '96-os "Like God Of The Sun" is, de a legutóbbi, 2020-as "The Ghost Of Orion" is igencsak belopta magát a szívembe. Emiatt erőteljes várakozás előzte meg az "A Mortal Bindig"-ot is. Röviden: nem csalódtam.
Rettenetesen erős a lemez felütése. A Her Dominion egy pokolian nyomasztó és vészjósló tétel. A masszívan szellős dalszerkezet meg csak ráerősít erre az összképre. Ami már ebből a dalból is levonható mint következtetés, az az, hogy ezúttal a death-doom dolgok fognak inkább dominálni. Ez egyébként szimpatikus húzás volt, tekintve, hogy az előző lemez egy kicsit visszább vett ebből az egészből, és inkább az atmoszférára fektette a hangsúlyt. Az atmoszféra itt is jelen van, viszont az egész sokkal zeneibb lett, ha fogalmazhatok így.
A Her Dominiont követi az első kislemezdalként kihozott Thornwyck Hymn. Ez már sokkal tömöttebb nóta, sűrűbb gitárokkal, tiszta énekkel, és egy mérhetetlenül melankolikus hangulattal. Abból az egy okból kicsit vitatnám, hogy ez a dal festi le legjobban az egész lemez világát, mert ez inkább a "The Ghost Of Orion" megoldásaiban bővelkedik. Nem úgy a The 2nd Of Three Bells. Ez a dal szintén előzetesként funkcionál, és jóval pontosabb leírást ad erről a majdnem egyórás lemezről. Nekem is ez a kedvencem a korongról, az egyik legszebb dal, mely felkerült rá (a másikról is mindjárt szót ejtek).
Az Unthroned Creednek van egy enyhe Paradise Lost-ízvilága, de ez inkább csak jót tesz neki. Nem lenne alapvetően rossz dal, de ez az egyik a kettőből, mely miatt pont nem fogsz emlékezni az albumra. A másik ilyen egyébként a Crushed Embers. Ez sem rossz szám, inkább csak nagyon átlagos, már My Dying-mércével mérve.
Viszont ami akkorát üt, mint egy szenesvagon, az a majdnem tizenkét perc hosszú The Apocalyptist. A nagyon lágy vonósintró után olyan fokon megy arcba a death-doom, hogy nem láttam az izgalomtól. Az meg már csak hab a tortán, hogy ez a nyitó vonósszekció később még azért vissza-visszaköszön, így adva a dalnak egy utánozhatatlanul masszív érzésvilágot.
Van még a lemezen egy A Starving Heart című tétel. Ez szintén egy igencsak a hangulatra építő darab, viszont abban különbözik nagyban az album többi dalától, hogy talán a legdallamosabb, leginkább atmoszferikus nóta ebben az ötvenöt percben. Abban meg teljesen biztos vagyok, hogy élőben tudna igazán érvényesülni ez a dal, majdnem nyolcperces játékidő ide vagy oda.
Amit esetleg fel tudnék, hozni az album ellen, az az, hogy nem könnyű hallgatnivaló. Aki képben van a My Dying Bride zenei irányával, az pontosan tudja, hogy náluk (mint sok más stílusbéli csapatnál) elsősorban a hosszú dalok operálnak. Na, ez erre a lemezre duplán érvényes. Átlag hat-hétperces dalok váltogatják egymást, de most valahogy úgy érzem, hogy a kevesebb néha több lett volna.
Nem mondanám unalmasnak, amit hallok (bár ez is szubjektív, én imádom ezt a zsánert, de készséggel megértem, hogyha ez valakinek túl sok túl hamar), de sokszor ilyen pillanatnyi lendületvesztések vannak a dalokban, és ez eléggé ki tud zökkenteni, és ekkor realizálja az ember, hogy már több mint hat perce ugyanazt a dalt hallgatja. Érdekes módon, aminél ezt pont nem éreztem, az a már említett közel tizenkét perces The Apocalyptist, ott valahogy elejétől a végéig kitart a lendület.
Az "A Mortal Binding" nem tökéletes lemez, de maximálisan hozza, amit az ember elvár egy My Dying Bride-albumtól. Mellesleg az a nem mindennapi helyzet állt elő, hogyha mondanom kéne egy albumot, mellyel egy, a zenekarban vagy a stílusban abszolút laikus hallgatónak érdemes kezdenie, akkor csont nélkül rávágnám, hogy "A Mortal Binding". Ezen én vagyok a legjobban meglepődve, ugyanis úgy általában nem a My Dying Bride-ot mondanám, ha valakinek death-doom gyorstalpalót kéne ajánlanom, de úgy fest, eljött ez a nap is.
9/10
