Rozsdagyár

WITCHROT - Minden idők legbizarrabb zenekari feloszlása

2018. november 28. - Kovenant

witchrot_band.jpg

A kanadai, Toronto városban működő doom metal csapat, a Witchrot minden valószínűséggel történelmet írt a november 25-én a Facebook-oldalukon közzétett bejelentésével. Lehet, hogy mindez pusztán egy óriási médiahack, mert ha mégsem, akkor azért az egy kicsit erős lenne.

Eddig túl sokat nem igazán hallhattunk a WItchrot nevű stoner/doom/sludge metal formációról: egy hónapja jelent meg egyetlen négyszámos EP-jük "Witchrot" címmel, de az biztos, hogy ezzel a nyilatkozatukkal, no meg a hozzá mellékelt fotóval bekerültek a rock'n roll nagykönyvébe. 

Annak a sajnálatos ténynek köszönhetően, hogy a gitárosunk megdugta a barátnőmet, akivel már több, mint hét éve voltunk együtt, a Witchrot meghatározatlan időre feloszlatja magát. Azonban persze valamikor máskor majd folytatni fogom a bandát: mivel torkig vagyok gyűlölettel, így szépen lassan alakulnak is a dalok. Kétséget kizáróan ez lesz a legborzalmasabb és legkínzóbb zene, melyet valaha is írtam. Köszönöm a támogatásotokat, hajrá és kitartás! Peter

Ja, és a dobosunk is meghalt... 

A posztot Peter Turik, (vélhetően) a zenekar vezetője rakta ki. Értelemszerűen beindult az internetes őrület: a banda FB-oldalán a kedvelők száma két nap alatt megduplázódott, több ezer komment és megosztás érkezett a bejegyzéshez. Szóval lehet, hogy tényleg csak egy zseniális marketingtrükkről van szó. Ha nem, akkor mi a metal, ha nem ez?

witchrot.jpg 

Fotók: a zenekar Facebook- és Bandcamp-oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr414400166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása