Rozsdagyár

PANDORA'S BOX - December 22: Debrecen, RoncsBár

2018. december 09. - Felicium

pboxdebrecen.jpg

December 22-én hazai pályán muzsikál a Pandora's Box. A Varga Miklós vendégszereplésével megrendezendő koncertre olyan nagy az érdeklődés, hogy a korlátozott számú elővételes jegyek már elfogytak (facebook esemény).

A nagy múltú csapat 2015 májusában jelentkezett utoljára új albummal. A Mindenekfelett a zenekar fennállásának harmincötödik, valamint Cserháti Pityi halálának tízedik évfordulóján jelent meg. A csapat azóta folyamatosan koncertezik, és nem csak az országhatáron belül, hanem azonkívül is, hiszen idén az Aradi Magyar Napok és az EMI tábor fellépőinek sorát is erősítették.

A színpadot a szintén debreceni Záróra melegíti majd be a Pandora's Boxnak.  Az egy éve alakult csapat közel egy nagylemeznyi dallal rendelkezik már. Jelenleg stúdióznak és klipet forgatnak, és a jövő évi tervek között a lemezkiadás is szerepel.

December 22-én tehát Pandora’s Box, Varga Miklóssal, és Záróra a debreceni Roncsbárban.

Jegyek elővételben és a helyszínen 2700 forintért.

Pandora's Box Facebook: https://www.facebook.com/pandorasbox.pbox/
Záróra Facebook: https://www.facebook.com/zarora.zenekar/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8714465582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása