Rozsdagyár

CAPILLA ARDIENTE - The Siege (2019)

2019. november 10. - Mr.Zoom

capilla-ardiente.jpg

Egy doom bandánál gyorsabb, egy klasszikus metal zenekarnál lassabb, mi az? A chilei Capilla Ardiente (magyarul: Ravatalozó) legújabb lemeze. Nemes egyszerűséggel megcélozták maguknak a kényelmes középtempót, s mint ódon szellemvasút kocsijában a gyerekek, kellemesen borzongató utazásokat tesznek a múltban, a köréjük magasodó árnyak és a nyakszirtjükre lehelő láthatatlan, kámzsás alakok között.

Mindössze négy tételből áll az aktuális utazás, és aki szereti a dallamos, mégis súlyos, epikus borongásokat, egészen biztosan örömmel csatlakozik hozzájuk.

Amilyen szomorúság volt számomra ebben az évben a csalódást keltő Saint Vitus lemez megjelenése, legalább annyira örvendetes, hogy az utánpótlás egyre erősebb, egyre technikásabb, egyre egyedibb, és olyan minőséget mutat fel, hogy már egyáltalán nincsenek biztonságban a műfaj többlemezes profi előadói képzeletbeli trónjukon.

Mert itt van például ez a chilei együttes, akik dallamosságukban kicsit a Solitude Aeturnushoz hasonlítanak, de már 2010-es megalakulások után azonnal a markáns saját hang kialakításán kezdtek el dolgozni, és a célkitűzés mostanra egészen jól sikerül nekik. Igaz, nekem már a korábbi megjelenésük is tetszett, ("Bravery, Truth And the Endless Darkness" - 2014) így az idei kiadványukat is örömmel üdvözöltem. Tulajdonképpen ez a lemez az előzőnek egyenes ági folytatása. Ha azt mondanám, semmi különös nincs benne, csak jó, azzal félek, nem írnám túlságosan körül a lényeget, ugyanakkor ha nagyon belemennék a dalok taglalásába, már nem lenne annyira izgalmas a meghallgatásuk.

Van egy kiváló énekesük Felipe Plaza Kutzbach személyében, aki mondhatni egymagában eladja a boltot, mert óriási hangja van. Azon már meg sem lepődik senki, hogy tökéletes, akcentus nélküli angol nyelven szólnak a nóták, ez szinte mindenhol alap a világon… Remélem érezhető, hogy a szinte kifejezéssel mire is szeretnék utalni… A gitárosok Igor Leiva Benadines és Julio Borquez, a basszusgitáros Claudio Botarro Neira, a dobos pedig Francisco Aguirre.

A zenészek közül elsősorban Franciscot emelném ki a doboknál. Bár a gitárosok gyönyörű, fülbemászó motívumokat hoznak, ezért nekik is jár az elismerés, de amire elsőként felkaptam a fejem, hogy ez a dobos sokkal technikásabb mint az átlag doom/stoner stílusban mozgó kollégái. Érdemes figyelni, milyen jól kihasználja a teljes cucc nyújtotta lehetőségeket. Ötletes és gyors, akár egy thrash metal bandában is szívesen meghallgatnám a játékát, mert itt szerintem nem tud igazán kibontakozni.

A tételek sorban: 1. The Open Arms, the Open Wounds 2. The Crimson Fortress 3. The Spell of Concealment 4. Fallen Alphas and the Rising. Ezek közül nekem leginkább az első tetszik, azonnal megragadta a figyelmemet, szívesen vittem magammal egy kiadós novemberi sétára. Vannak olyan részei, úgy a nyolcadik perc tájékán, melyek inkább hasonlítanak jazzre, mint bármi másra, aztán visszatér a kezdeti lendület, nagyokat harapnak a gitárok, elkezd uralkodni egy olyan zenei massza, ami nem csak egy odavetett katyvasz, hanem nagyon is kidolgozott futamok összessége.

A The Crimson Fortress kétlábdobos pergése továbbra is fenntartja a hallgató érdeklődését, melyet aztán végül a Fallen Alphas enged el a 46. perc után. Közben vannak egészen halk, finom, csendes részek, és rengeteg instrumentális betét, amelyekből nekem sosem elég. Őszintén szólva ezek a hosszú tételek nekem meg sem kottyannak, képes lennék akár kétszer ilyen hosszú, vagy annál is terjedelmesebb darabokat elviselni tőlük.

Nem, a Capilla Ardiente sem találta fel a spanyolviaszt, nem lesznek a műfaj nagy újítói, nem fognak milliókat eladni a lemezükből, de abban már nem vagyok biztos, hogy egy-két év múlva túl sokan lesznek előttük azon a bizonyos láthatatlan zenei ranglétrán.

Hogy a lemezborító (kedvenc vesszőparipám) miért lett olyan, amilyen, azt csak ők tudják. Talán nem is kellene a grafika kezdetlegességén fennakadni, én mégis megteszem. Tudom, voltak már ennél sokkal rosszabb borítóban is klasszis lemezek, mégis bosszantó ez a nagyvonalúság. Mivel sok ifjú zenész és zenészpalánta olvassa oldalunkat, ismét elmondom: nagyon fontos a körítés, melyben eljuttatjuk üzenetünket a hallgatókhoz.

A zenekari fotó, a lemezborító, a videó nem lehet akármilyen, mert ezekkel találkozik elsőként a célközönség és az esetek többségében ezekből ítél. Különösen fontos ez kezdő, még pályájuk elején lévő előadók esetében. Látszólag a jó minőség a rendelkezésre álló pénz mennyiségétől függ, de valójában nem így van, inkább ízlés és türelem kérdése az egész. Rengeteg tehetséges alkotó örülne annak, ha műve lemezborítóként vonulna be a köztudatba és ingyen odaadnák alkotásaikat, csak meg kell őket találni. A chileiek is jobban tették volna, ha ehhez a kitűnő lemezhez - még ha boltokba sem kerül, akkor is - egy lényegesen szebb és kifejezőbb képet választanak.

Pontot ezért nem vontam le, de sajnálom a dolgot. Műfajában a kiadvány remekmű, tőlem jár érte a maximum.

10/10

capilla_ardiente_promo_pic.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5415291758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása