Bátky "BZ" Zoltán, a magyar progresszív metal legnevesebb frontembere körül az elmúlt egy-két évben felgyorsultak a dolgok zenei értelemben. Ennek ideje is volt, mert sok idő telt el úgy, hogy BZ énekesi-zenészi pályája tetszhalott állapotban szunnyadt és hát azért a különböző cover/tribute dalok és alkalmi összeállások semmilyen értelemben nem tudják pótolni a valódi, kreatív produkciókat.
2018-ban nagy meglepetést keltett, hogy BZ a Wall Of Sleep soraihoz csatlakozott és még abban az évben ki is adott a zenekar egy kifejezetten ütős és hatalmas hard rock atmoszférával teli albumot "The Road Through The Never" címmel (lemezkritikánk ITT olvasható). Aztán idén végre megjelent december 6-án a Nail Records gondozásában a még 2012-ben afféle projektként létrejött At Night I Fly bemutatkozó stúdiólemeze is, melyet Horváth András Ádámmal, a Dreyelands és az After Crying gitárosával és dalszerzőjével alapított.
Mára tulajdonképpen az At Night I Fly afféle Dreyelands-leágazássá vált, hiszen Horváth András Ádám mellett Springer Gergely basszusgitáros is itt játszik, illetve nem hivatalos ötödik tagként Kővágó Zsolt Dreyelands-billentyűs is közreműködik a lemezen (a doboknál pedig Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free ütőse hallható). Érdekesség, hogy egyébként a kiváló progresszív metalban utazó Dreyelands is tavaly aktivizálódott igen hosszú idő után és adott ki egy remek korongot (lemezkritikánk ITT található).
Nos, ahogy a lemez rövid bevezetőjét követően megérkezik a Gethsemane című dal szigorú riffelése és BZ jellegzetes dallamformálása, azonnal világossá válik, hogy ez bizony egy nagyon finom, kiérlelt és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nemzetközi színtéren is kiemelkedő progresszív metal album, mely a stílus klasszikus vonalát viszi tovább, amúgy a Fates Warning / Dream Theater fémjelezte csapásirányon.
Ez számomra különösen azért remek hír, mert ahogy külföldön, úgy nálunk is ez a tradicionális progresszív szubkultúra az elmúlt pár évben tulajdonképpen meg is szűnt létezni. A progresszív jelző alatt ma már a szcéna modern, djentes riffelésre, poliritmikus ütemtördelésekre és pop metalos verzékre építkező zenekarait értjük és a régi, nevesebb bandák vagy meg is szűntek vagy régóta hibernációban próbálják átvészelni a vészterhes időket.
Ezért bár az At Night I Fly tulajdonképpen újgenerációs zenekarnak minősül alig hétéves múltja okán, a tagok háttere és a tudatosan vállalt hagyományos prog-metal zenei világ miatt a "Mirror Maze" bizony egy ízig-vérig régisulis, a kilencvenes évek klasszikus éráját jó értelemben véve visszahozó korong lett.
A két átvezető darab mellett mindösszesen hét teljes dalt kapunk az ötvenöt perces lemezen és a dal szót külön is hangsúlyoznunk kell. Itt ugyanis a hagyományos értelemben vett dalszerzés mentén haladnak a dolgok és azonnal memorizálható refrének, csodaszép dallamok és végig tiszta, érzelmekkel teli ének, valamint külön kis minioperaként működő gitárszóló-hegyek találhatók véges-végig a korongon. Természetesen mindehhez tökéletes hangszeres játék, bivaly hangzás és kiemelkedő produceri munka társul.
A tavalyi Wall Of Sleep lemez leggyengébb pontjának a vokálsávok felvételét éreztem, de az At Night I Fly esetében pont ez az egyik erősségük. BZ tényleg lenyűgöző teljesítményt nyújt mind a lírai, mind pedig a súlyosabb pillanatokban: ehhez elég meghallgatnunk az Uriel című dalt, mely talán a leghúzósabb és legmetalosabb kompozíció a korongon.
Mind a hét nóta a végletekig kidolgozott darab, de ami számomra a legfontosabb, hogy emberi: nem különböző programok próbálnak hozzám szólni lélektelen, gépies darálással, hanem valódi zenészek zenélik ki a lelküket ebben a szűk egy órában. A zene erről kell, hogy szóljon: lélek és érzelmek nélkül pusztán technikai varázslássá vagy céltalan virtuozitássá silányul minden produkció és ez hatványozottan igaz az úgynevezett prog-metal színtérre.
A "Mirror Maze" témája és koncepciója ehhez mérten is elgondolkodtató: arról a tükörlabirintusról szól, melyben eltévedünk életünk során, az összes döntési helyzetről, kanyarról és zsákutcáról, mely megakadályoz abban vagy eltérít minket attól, hogy valódi életcélunkat megvalósíthassuk. Ezek általában csak több (akár tíz) év távlatából azonosítható pontok, melyekre visszatekintve persze könnyen elmondható, hogy az egyén számára sorsfordító pillanatok voltak, de megélve azokat ez korántsem így tűnik fel.
Az utólagos értékelés, életünk summázata mindig fájdalmas, ezért az album atmoszférája sem vidám: tényleg olyan, mintha egy útvesztőben járnánk és minden lépésünk bizonytalan lenne. Egyfajta átfogó szomorúság is körbelengi a dalokat, így jön létre a zene és a szövegvilág egysége.
Egyetlen negatívumként a nyitó Silent ... és az annak folytatásaként értelmezhető ... Prayer című tételeket értékelném, mert sem hangulatukban, sem koncepciójukban nem illenek bele a lemez atmoszférájába: talán néhány instrumentális átkötés jobban passzolt volna ide. Ez azonban nüansznyi észrevétel, mely semmilyen módon nem akasztja meg a "Mirror Maze" befogadását és élvezetét.
Bevallom, december közepe felé haladunk és kezdtem is aggódni, hogy hogyan sikerül megtöltenünk szokásos év végi magyar válogatásunkat, de az At Night I Fly új albumának hallatán meg is nyugodhattam: nem lesz itt gond, kérem szépen, egy hely pedig ismét elkelt a hazai legjobb albumok toplistáján.
9,5/10
