Rozsdagyár

METAL FROM THE MODERN AGE - Ezúttal két teremben nyolc zenekarral

2020. március 08. - Felicium

87480141_2487270694857784_2634736739859562496_o.jpg

Fél évente kerül megrendezésre Budapesten a Metal From the Modern Age. A sorozat ezúttal új helyszínre költözik, ugyanis a megszokott terep helyett, most az S8 Underground Club ad otthont a rendezvénynek. Ezáltal a zenekarok száma is bővül, ugyanis két teremben nyolc hazai tehetséges csapat játszik majd. A negyedik rész különlegessége az is, hogy az időt főként magyar nyelvű gárdák töltik ki. Ha érdekel az új, szereted a fiatal, lendületes zenekarokat és szívesen hallgatsz modern metal csapatokat, akkor mindenképp ott a helyed március 14-én szombaton a Puskás Stadion tő szomszédságában (facebook esemény).

Ott lesz az Ink My Mind, akiknél igényesen elkészített videoklipjeik alapján brutálisan jó kezdésre lehet számítani. A Celgét, akik több különböző stílust összegyúrva egyedi élményt nyújtanak majd, valamint a Nine Year Decade, ahol egyértelműen a súly dominál és finomkodásnak hűlt helyét sem találjuk az este folyamán.

Szekszárd vonzáskörzetéből érkezik ezután a LAY (a 2017-es EP-ről ITT írtunk). A csapat jelenleg harmadik nagylemezén dolgozik, amiről több dalt is hoz nekünk, így előfordulhat az is, hogy némelyik most szólal meg először élőben. Őket követi a Before We Fall. A fiatal moden metal zenekar decemberben megjelent kislemezének dalaival készül, de természetesen nem kizárt néhány meglepetés sem. A Signals From Hyperion hasonlóan újdonságokkal teletűzdelt programmal jön, aminek külön pikantériája, hogy megjelentek a magyar nyelvű dalszövegek náluk (a csapatról ITT írtunk).

A két színpad záró produkciója pedig legalább olyan színvonalas lesz, mint a teljes este, ugyanis a több mint 10 éves Killer Surprise és egy vadonatúj formáció, az Endemic zárja a programot. Az összes fellépőre igaz lesz, hogy főként magyar nyelvű saját dalaikkal érkeznek. Természetesen nem éri meg későn érkezni, hiszen elővételben és helyszínen 20 óráig jelentősen olcsóbb. A jegyeket ITT tudjátok akár azonnal beszerezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8615487844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása