Rozsdagyár

EMMA UNDRESSED - Klippremier: Itt vagyok

2020. március 13. - Kovenant

emma_undressed_2_1.jpg

Új klippel jelentkezett a debreceni, nemrégiben énekescserén átesett modern metal csapat, az Emma Undressed. Az Itt vagyok című daluk videója a hajtás után mráis megtekinthető.

Ez a harmadik megjelent dal a közelgő Léleklakat című lemezünkről, ugyanakkor az album többi dalához képes – sőt az eddigi zenéinkhez képest is – ez egy kicsit más lett. Fel is készültünk, hogy megosztja majd a hallgatókat, megjelenés előtt megmutattuk pár közeli ismerősnek, és volt, akinek nagyon nem jött be, többen pedig egyből a kedvenc Emma dalaik között emlegették.

A zenei alap amúgy még 2018-ban íródott, és kezdetben zenekaron belül sem volt teljes egyetértés, hogy egy ilyen sötét, monotonitásra törekvő dal elfér-e a lemezen, vagy egyáltalán a többi Emma-dal között.  Több változaton is átesett, végül a szöveg nagy részét és énekdallamát Mesi át is írta, így már mindenki jobban tudott azonosulni az egésszel. Ugyanakkor bármennyire is kontrasztos pl. az Engedd el, vagy a Felhő című dalokhoz képest, nagyon fontos láncszeme az albumnak. Ezek a korábbi dalok azzal a pozitív üzenettel és dinamikával rendelkeztek, ami a lemez fő mondanivalója is: „törd szét a léleklakatot”, ugyanakkor ezt az állapotot nyilván megelőzi egy komor, monoton, zárkózott kiindulópont is. Hangulatában erre reflektál a dal, a szöveget pedig egy Mesihez nagyon közel álló személy elvesztése ihlette.

Klipként mindenképp valamilyen egyszerű dolgot akartunk, amit mi magunknak is meg tudunk csinálni külső segítség nélkül. Fontos volt továbbá, hogy átadja a hangulatot, a monotinást és  a magányt. Így jött az ötlet, hogy ha már a címe Itt vagyok, debreceni zenekarként lokálpatriotizmusunknak hangot adva a saját városunk pár ismert és kevésbé ismert helyeiről vágjunk be esti képeket Mesivel. Aztán ezt kicsit tovább gondoltuk, hogy a képek váltakozásával végülis elmesélhetünk egy történetet is. Így a klip első fele az elszakadásról szól, a második fele pedig a keresésről. A klip végül majd 50 különböző snittet tartalmaz a város számos pontján, amit nem volt egyszerű leforgatni éjszaka, sokszor mínusz fokban, de megérte és minden percét élveztük.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3615519794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása