Adrian Vandenberg gitáros először 1978-ban a Teaser nevű formáció saját magáról elnevezett első és egyben utolsó lemezén mutatkozott be a nagyközönség előtt, majd 1981-ben megalakította Vandenberg nevű bandáját, melyet 1987-ben három stúdióalbum kiadása után hosszú időre parkolópályára küldött (tulajdonképpen feloszlatott, majd újjáalakított).
Ezután a Whitesnake soraiban nyűtte a hathúrost, de aztán onnan is továbbállt és 2013-ban Vandenberg's MoonKings néven alakított új zenekart, mellyel eddig három sorlemezt adott ki. Közben a Vandenberg is újjáalakult, nem akármilyen zenésztársakkal a fedélzeten: Ronnie Romero - ének (Lords Of Black, Rainbow), Randy van der Elsen - basszusgitár (Tank), Koen Herfst - dobok (Dew-Scented). Aztán a stúdióba a következő nagyágyúk is meghívást nyertek: Rudy Sarzo - basszusgitár (Quiet Riot, Ozzy Osbourne, Whitesnake, Blue Öyster Cult) és Brian Tichy - dobok (Whitesnake, Pride & Glory, The Dead Daisies).
Ilyen muzsikusokkal szinte lehetetlen mellélőni, ellenben megeshet, hogy csuklóból kiráznak egy olyan anyagot, mellyel sem nem emelik, sem nem rombolják a nimbuszukat, egy amolyan rutinmunkát. Ritchie Blackmore új felfedezettje, az aranytorkú Ronnie Romero által felénekelt lemez jóval több annál, sőt, szinte már majdnem egy afféle mindent elsöprő, halhatatlan klasszikus született Adrianék műhelyében (egy-két dal mondjuk súrolja a lécet).
A Rainbow/Whitesnake/Deep Purple hármas egyvelegeként tudnám jellemezni az új Vandenberg-album zenei világát. A rockdinók hatása tagadhatatlan, néha túlságosan is egyértelmű, de ez abszolút nem von le semmit a lemez értékéből. Adrian egyébként a kezdetektől fogva ezen a vonalon alkot, nagy meglepetés tehát nem igazán érheti az embert. A korábbi munkásságához képest viszont újabb előrelépésnek tekinthető az album, ugyanis a lemezen szereplő dalok sokkal jobbak, mint bármi, amit eddig szólóban megjelentetett.
Olyannyira egy hullámhosszon mozognak tagok, mintha már évtizedek óta együtt zenélnének. Igen tekintélyes húzása van a számoknak, dinamikusak, fogósak és hatalmasat ütnek. Hiba lenne, ha ez a felállás megbomlana, mert óriási potenciál rejlik a bandában, ezt érdemes lenne hosszú távon is kamatoztatni. Az élő fellépések tekintetében meg aztán főleg.
Az új album tíz darab bivalyerős szerzeményt tartalmaz, ebből egy már ismerős lehet a Vandenberg-rajongóknak, hisz a debütalbumon szereplő Burning Heart egy újrafelvett verziója. A Purple-izű Hell And High Water, a Rainbow-hatásokkal operáló Ride Like The Wind vagy a Dio szólókorszakát idéző Shout mind-mind mély nyomot hagynak az emberben. Akit nem zavarnak ezek az utánérzések, azok valószínűleg aranyba foglalják majd a Vandenberg-nevet.
Az egyszerűen csak "2020" névre keresztelt korong 2020. május 29-én jött ki a Mascot Label Group/Mascot Records gondozásában. Közeleg a hard rock új aranykora, nagyokat villantanak mostanában a műfaj egyes versenyzői. Így kell hard rockot játszani 2020-ban, na meg úgy, ahogy a Magnum és Axel Rudi Pell is teszi. Korona, húzz a francba, Vandenberg, gyere az Arénába!
10/10
