Rozsdagyár

HELLGARDEN - Making Noise, Living Fast (2020)

2020. június 23. - Chloroform Girl

642102.jpg

Amennyire elkerülte eddig a figyelmemet, annyira szerves részét kezdi el képezni az életemnek újabban Dél-Amerika. Nem elég, hogy a nyár elején rákaptam a tarka virágmintás ruhákra, csillivilli karika-fülbevalókra, és rekordtempóban toltam végig Netflixen a Pablo Escobar regnálását bemutató Narcos-t, most még egy brazil metalbandával is bővültek a kontinenshez fűződő ismereteim a HellgardeN formájában.

Rögtön le is szögezném, ebben az esetben pont annyira érzem a származási hely hatását a produktumon, mint amikor életemben először ittam importált japán sört; cuppantottam párat, ingattam a fejemet, majd megállapítottam: ja, sör. Ugyanez igaz a banda április tizedikén debütáló bemutatkozó albumára. Ja. Metal. Az ilyen szokott lenni.

Ez pedig teljesen rendben van. Már a korong címe - „Making Noise, Living Fast” - is azt sugallja, hogy az alkotók nem rugaszkodnak el túl messzire a műfaj jól bevált alaptéziseitől, mint mondjuk a zajongás, a társadalom által támasztott elvárásokra való nagy ívben köpés, illetve önmagunk és/vagy mások elpusztítása ennek folyamatában. Őszintén szólva hogyha számról számra kellene beszámolót írnom a harmincpár perces lemezről, az meglehetősen szürke lenne.

Hardcore ének, zörgős riffek, tempós darálás, időnként nagyon tökös groove-ok beleejtve a mixbe, az általános csörömpölésből pedig időről időre igen izgalmas dobképleteket lehet kihallani. Nincsen ezzel semmi gond, talán azt leszámítva, hogy ebben a műfajban már a kétezres évek elején is fantáziadúsabb versenyzők léteztek a szcénában. Itt említeném meg a lejátszómban valamiért tíz év után újra felbukkanó francia Black Bomb A-t, egészen meglepő, hogy milyen friss csavarokat tudtak beletenni az ezredforduló derekán az addigra már unásig játszott hardcore és metalcore témákba.

De ki mondta, hogy szükség lenne csavarra, fordulatra vagy egyéb flancolásra? Ez a műfaj pont olyan, mint egy blockbuster akciófilm; nem azért ülsz be a Halálosabb iramban iksz plusz egyedik részére, mert egzisztenciális nagymonológokat szeretnél hallani Vin Dieseltől, hanem robbanásokat, luxusautókat, és tíz per tízes nőket akarsz bámulni leplezetlenül. És aki úgy megy el egy HellgardeN névre hallgató csupa bőrbe bújt hosszú hajú banda koncertjére, hogy jazzbetétekre meg világzenei elemekre vágyik, az meg is érdemli, hogy orrba vágják egy hardcore pogóban.

Lázadó szövegek acsargó fry screammel az arcunkba köpve, tesztoszteronszagú riffek, adrenalinpumpáló groove-ok, a lemez annyira változatlanul hozza a már ismert elemeket, hogy az már-már nosztalgikus. A Fuck The Consequences című darab például egy az egyben visszarepített az időben arra a napra, amikor közvetlenül cserkésztábor előtt mentem el átlövetni a fülemet a helyi óráshoz, de a porcba ám, mert az mekkora lázadás, aztán utána meg kummantottam nagyokat, hogy a csapatparancsnokom észre ne vegye a cserkészkalap alatt reggeli sorakozónál a kis orvosi acél félholdat.

Azért az is ki-kihallatszik néha a korongról, hogy mégis csak első lemezről van szó, van még min csiszolni. A Spit On Hipocracy például egy jó kis zörgős-agresszív HC szám, de nagyon repetitív, mintha egy 30 másodperces mintát loopoltak volna a srácok, illetve egy három és fél perces darabban tizenkétszer elüvölteni a címet az barátok között is sok. A Possessed By Noise közepén lenyomott darálás meg már annyira klisés, mintha stílusparódia lenne.

Ezektől eltekintve úgy érzem, a HellgardeNben megvan a potenciál arra, hogy saját hangot vigyen ebbe a jól bevált stílusba, és huszonharminc éve megírt lemezek helyett fantáziadús, haragos, de mégis klasszikus groove alapokon nyugvó korongokat adjanak ki. Én mindenesetre szurkolok.

7,5/10

505802.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6215910462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása