Rozsdagyár

MOOD - Glow Burn Live (2020)

2021. január 05. - chris576

130822172_1739690992857401_4900855326950500683_o.jpg

A Mood zenekarról a Metal Hammerban olvastam először. Akkor említésre került velük kapcsolatban a Black Sabbath, a C.O.C, csupa olyan bandák, akikért oda meg vissza voltam, szóval felkeltették az érdeklődésemet. Arra konkrétan már nem emlékszem, hogy mielőtt az első Mood-koncertre ellátogattam volna, hallottam-e a zenéjüket vagy sem, mindenesetre az a buli örökké emlékezetes marad számomra.

Ha jól emlékszem, akkor az AMD-vel közösen léptek fel és csak nagyon kevesen jöttek el kifejezetten a Mood miatt. Ám ők becsülettel és óriási lelkesedéssel lenyomták a programot, annak ellenére, hogy a terem szinte majdnem teljesen üres volt. A fellépésük után szóba elegyedtem a srácokkal és ezáltal nem csak a zenéjükkel kötöttem életre szóló barátságot, hanem magával a zenekarral is. Innentől kezdve rendszeres látogatójává váltam a koncertjeiknek.

Véleményem szerint a Mood zenéje a színpadokon kelt életre igazán: otthon akármilyen cuccon, illetve hangerőn hallgattam, az a fajta elementáris, elsöprő erejű zakatolás, melyet az élő fellépéseik alkalmával volt szerencsém megtapasztalni, azt a Mood-kazik sajnos csak haloványan idézték meg. Persze a gyenge stúdiómunka is ludas volt ebben. Ettől függetlenül rongyosra hallgattam őket…

Az utolsó két lemezük megjelenésekor pont egy koncertmentes időszak volt az életemben, így az akkori Mood-bulik sajnos kimaradtak. Aztán egyszer csak feloszlottak. Érdekes, hogy számomra ez nem is volt annyira lesújtó, ugyanis a srácok tovább folytatták a zenélést a Supernatural (később Stereochrist) és a Wall Of Sleep zenekarok soraiban. Örültem neki, hogy a show tovább folytatódik, csak éppen egy kicsit másképp.

Aztán ahogy sorra jelentek meg az utódzenekarok lemezei, úgy kezdett egyre jobban hiányozni a Mood. Valamiért egyik formáció sem tudott annyira megfogni (bocs, srácok), szóval elkezdtem reménykedni egy újjáalakulásban... ami végül is csak részben történt meg és jóval később.

2019. január 4-én a budapesti Barba Negrában adtak egy fergeteges utolsó utáni koncertet. Személyesen nem voltam jelen, így óriási öröm számomra, hogy a fellépést megörökítették, a Hammer Records pedig ki is adta. Mivel a felvétel jó minőségű, így már valamelyest átjön az az erő, melyet a Mood élőben mindig is képviselt.

Engedjetek meg nekem még egy kis visszaemlékezést. LMS fesztivál, Szombathely '97 környéke: a Mood koncertje alatt teljesen megvadult a közönség egy része és az Istenért sem akarták leengedni a bandát a színpadról. Kábé négy ráadás után végül átengedték a deszkákat a Strong Deformitynek (ha jól emlékszem). Azok a rajongók pedig, akik a következő bandát várták, teljesen ki voltak akadva, hogy mikor húznak már a francba ezek a doomszterek…

Szóval itt van nekünk a "Glow Burn Live", mely azt hiszem, minden Mood-rajongónak tökéletes elégtétel, még annak ellenére is, hogy a sztori ezennel végleg lezárult. A DVD-ből csak részleteket láttam, de a hanganyagot végigdöngettem. Azok az ízes gitártémák, az a markáns riffelés, melyet a Füleki/Hegyi páros a Moodban pengetett, meg összességében az a fajta örömzenélés, melyet magyar földön azóta sem hallottam, nagyon-nagyon hiányzik nekem. Hiába a doom címke, ők sokkal többek voltak annál, inkább valami olyasmik, mint a Sabbath.

A tizenhat tételes dupla koncertalbum ráadásul pont egy Black Sabbath-dallal zárul, melyet a srácok anno rendszeresen játszottak a bulikon. Esküszöm, ennél a tételnél még a hideg is kirázott a gyönyörűségtől. Utána pedig jót nevettem azon, hogy Sanyi, Sanyi, Sanyi bazdmeg…

resize_of_resize_of_1228mood2_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9716373478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása