Rozsdagyár

HEEDLESS ELEGANCE - Már előrendelhető a második nagylemez

2021. január 08. - Kovenant

heedless_elegance.jpg

Az ígéretes debütlemezt követően 2021. január 31-én "Libra" címmel érkezik a Heedless Elegance második nagylemeze.

A megújult tagsággal felvértezett zenekar az elmúlt időszakban egy egészen új felfogásban és elszántsággal vágott bele a ’Wanderer’ folytatásba, amely folyamatot a zenekart követő hallgatók számára az eddig kiszivárgott dalok magabiztosan megerősíthetnek. A hangzásért a No Silence Studios felelt, míg a borító és a teljes füzet Buzás Krisztián munkája. A kétszáz darabra limitált és kézzel számozott kereszt alakú digipak-kiadvány (exkluzív pólómintával vagy akár bundle formájában) ITT rendelhető elő.

A zenekar a saját szavaival a következőképpen foglalta össze a tudnivalókat:

A lemez – két részre osztva összesen – nyolc dalt fog tartalmazni, melyeken keresztül egy általunk kitalált karakter pokoljárását követhetjük végig a személyes bosszútól a megváltó halálig. Az érzelmi skála teljes spektrumán kileng majd a főszereplő belső világa, amit igyekeztünk zeneileg is a lehető legkifejezőbb módon adaptálni és minden tekintetben meghaladni korábbi árnyékunkat. Úgy érezzük, hogy nagyon színes, mégis egységes lemez született, melyet óriási kihívás volt elkészíteni, így alig várjuk, hogy ti is hallhassátok, de legfőképpen a kezetekben tarthassátok.

Őszinte és időtálló anyagot kívántunk létrehozni kizárólag saját magunknak megfelelve. A zenekart a kezdetek óta kísérő kettősség-motívum fenntartása által a lemez két részre osztottságát nemcsak zeneileg, hanem grafikailag is igyekeztünk egy különleges kereszt alakú digipak-kiadvánnyal megtámasztani.

A Heedless Elegance lemezbemutató koncertje 2021. feburár 27-én kerül megtartásra az Akváriumban, ahol a teljes anyag hallható lesz egy különleges fényjátékkal megtámasztva. A srácok oldalán színpadra lép még a Tiansen és a Meristem. Az esemény az alábbi linken érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8416377522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása