A koronavírus-járvány leginkább a középvonalas zenekaroknak vágott oda, akik tulajdonképpen a koncertezésből tartották fenn magukat, mert a lemezeladás és a merch által befolyt pénzekből aligha tudnának megélni. De mindezek összessége is maximum annyit hoz nekik a konyhára, mint egy munkaerő-piaci átlagfizetés.

Az underground színteret a Covid nem igazán tudta kikezdeni, a mainstreamet szintén nem. Az előbbit azért, mert a közeg túlélése nem éppen profitorientált, az utóbbi viszont olyannyira az, hogy egy évtizedek óta nyomuló rockdinoszauruszt egy-két koncertmentes év aligha fog hazavágni.

Az 1988-ban megalakult svéd formáció, a Christofer Johnsson vezette Therion éppen az egyik olyan banda, akiknek a vírushelyzet sajnos igencsak veszélyezteti a működését. Ők a kezdetekkor még death metalban utaztak, aztán szép lassan elkezdték beépíteni a dalaikba a komolyzenei elemeket, majd egy idő után már teljes egészében maguk mögött hagyták a halálfémet és átvedlettek szimfonikus metal bandává.

A Therion az indulásakor sem volt kimondottan az a vérszomjas death metal, mint mondjuk az Obituary vagy a Morbid Angel, de még így is valóságos metamorfózison ment keresztül a zenekar. A velük nagyjából egyszerre induló death bandák közül egyébként még sokan hasonlóképp orientálódtak.

A jelenlegi irányvonal kapcsán egy kissé szkeptikus vagyok: alapvetően igényes, jól megkomponált, grandiózus szerzeményekkel van dolgunk, viszont sokan vannak olyanok, akik a komolyzenét és a metalt is szeretik, de külön-külön, nem pedig összegyúrva. Én is közéjük tartozom.

Az egyetlen bajom az anyaggal, hogy a heavy metal alapokra építkező komolyzenei betétek alkotta szerzemények vagy nem elég komolyak, vagy pedig nem elég metalosak a számomra. És ez pontosan azért van, mert én a két világot egymástól elkülönítve szeretem igazán. Külsősként (mármint nem a szimfo-metal rajongójaként) véleményezve a Therion új albumát, először is azt kell mondjam, hogy a szimfonikus metalt kedvelők tábora valószínűleg imádni fogja ezt a lemezt.

Mint már fentebb is leírtam, a dalok minősége abszolút megkérdőjelezhetetlen. Nem kevés munka van ebben a lemezben: igényesen megkomponált szerzemények egytől egyig, melyekben a metal és a komolyzene nagyjából egyformán érvényesül. Az operaének különösen tetszik, de mint már mondottam, ebben a közegben nem elég fajsúlyos a számomra.

A színvonal mindvégig egységes, néhol egy kis Nightwish-íz is felüti a fejét. Számokat nem nagyon tudnék kiemelni, ugyanis mindegyik tetszik, csak éppen nem eléggé. Munkahelyre háttérzenének tökéletes, de otthon nem nagyon fogom hallgatni. Komolyzene ide, heavy metal oda, számomra ez szimplán csak "popzene".. De! Ez egyetlen szimfonikus metal-rajongót se ijesszen el a korongtól, mert a maga műfajában nagyon is jó lett a Therion tizenhetedik nagylemeze, a "Leviathan", mely a Nuclear Blast kiadó gondozásában érkezik 2021. január 22-én.

8/10