A Godsnake "Poison Thorn" névre hallgató első albuma még 2020 októberében látta meg a napvilágot, ám csak most került a kezeim közé véleményezésre. Az alakulásuk időpontjáról nincs konkrét infóm, de a 2014-ben kiadott "Hellbound Ride" EP-jükből kiindulva nem egy friss csapatról van szó. Ennek ellenére meglehetősen útkeresős benyomása van a korongnak.

A Godsnake névből elsőre egy texasi stoner bandára következtettem. Bár néhány dalban felütik fejüket doomosabb, stoneresebb elemek is, alapvetően a thrash műfajban gyökerezik az együttes stílusa. Tekintve, hogy a csapat még csak nem is amerikai, hanem német (azon belül is hamburgi), adná magát a teuton thrash-hatás, de ennek ellenére leginkább a Bay Area az irányvonal. Itt-ott felüti a fejét néhány olyan modernebb csapat hatása is, mint a Trívium és a Bullet For My Valentine. 

Már az albumot nyitó Urge To Killnél nyilvánvalóvá válik a Metallica nagy hatása a zenekarra. Bár ebben a dalban főleg Torger énekstílusa hajaz nagyon Hetfieldére, a jellegzetes hajlításokkal és a verzék végén elnyújtott yeahh használatával, de őszintén szólva ezt a fajta hasonlóságot az album végére már kicsit soknak és kínosnak éreztem. 

A címadó Poison Thornban aztán megérkeznek a korai Metallicát idéző riffek is, de szinte valamennyi Bay Area csapat lenyomata megtalálható a dalokban. Ez önmagában nem is lenne probléma, de az annál inkább, hogy rengeteg ismerősen (már-már koppintásgyanúsan) csengő riff is felüti a fejét. A Blood Brotherhodban például mintha a Testamentet és az Anthraxet kérték volna fel egy kis vendégszereplésre. 

Mint már említettem, meglehetősen útkeresős benyomása van az albumnak. Olykor elrugaszkodnak a febtebb hivatkozott csapatok hatásaitól, a You Gotta Pay például egy stoneres témára épül, a Hellbound Ride pedig leginkább az L.A. rockbandákat juttatja eszünkbe, ami ezáltal egy kis változatosságot is hoz a dalokba. 

Kíváncsi leszek, hol fogja megtalálni a zenekar önmagát, mert azért találhatunk az egyértelmű hatások mögött jó megoldásokat is .

6/10