Szeretem az őszinteséget, utálom a képmutatást. Az új Bongzilla-lemez kapcsán írtam le múltkor, tetszik, hogy a srácok felvállalják önmagukat és nem akarnak másnak mutatkozni, mint amilyenek valójában. Itt van hát egy újabb szimpatikus csapat, akik szintén nem kozmetikázzák szét a valóságot.

A 2013-ban megalakult tatabányai Rural Pitchfork nevű formáció saját bevallása szerint azért jött létre, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű sört elpusztítsák (megigyák) és jó kis mocsárszagú southern/doom/sludge muzsikát zúdítsanak a képünkbe. Azt hiszem, ennek hallatán még Zakk Wylde is zavarba jönne, hisz szegény egy ideje már nem döntheti magába a kedvenc nedűjét (bár a riffekről azért még nem kellett lemondania).

Nemcsak a mocsár-, hanem a sörszag is jócskán árad a banda május 30-án megjelent első nagylemezéből, mely a "Lies" címet kapta. Egy kissé azért megleptek, hisz a stílusmegjelölés alapján szinte csak lassan málházó vagy éppen középtempós súlyozásokra számítottam, de már rögtön a nyitótétel (Enemy) második felében felüti a fejét egy bazi nagy speedelés.

Baromi feszesen tolják a szikár alapokon nyugvó, bivaly riffekkel megtámogatott mocskot, az énekes hangkaraktere (lásd: Kirk Windstein) pedig tökéletesen kiegészíti mindezt. A már említett Enemy harmonikusan kezd (amolyan Crowbar-módra), majd zsigeri riffelésbe csap át, végül pedig jön az a bizonyos gyorsulás.

A Destroy My Soul jófajta középtempós zakatolással diktálja az iramot, a Kings Of The Beer kezdése pedig olyan, mintha a Mood játszaná, de a folytatás is a Füleki/Hegyi páros csuklómozdulatait idézi, továbbá egy jó nagy adag Down-hatás is befigyel benne. A bárdisták az Erection (micsoda számcím!) alatt sem kímélik a hallójáratainkat: a riffek szinte beledöngölik a földbe a hallgatót.

A Curtain is hozza a bevált formulát, majd érkezik az erősen Crowbar-ízű Lie, mely a lemez csúcspontja. Ismét jön egy kis gyorsulás a Moss Piglet keretein belül, de itt is csak módjával. A riffegyletként funkcionáló The Game zárja a mocsár- és sörszagú korongot. A fejem közben félig leszakadt, de sebaj, doomsztereknek úgyis nő másik…

Elismerésre méltó a tatabányai rifferek debütalbuma, még a hangzásbeli fogyatékosságok ellenére is. Van azért még mit csiszolni az összképen, de nem hinném, hogy ez akkora fejfájást okozna a srácoknak, és ha a második albumukkal feljebb lépnek egyet, akkor kíméletlenül ledózerolják majd kis hazánkat.

8,5/10